Anticiklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, ami a következő napokban nem változtatja helyzetét. Az éjszaki ködök feloszlása után, változóan felhős az idő, több-kevesebb napsütés is előfordul.

Lesznek azonban olyan helyek is, ahol a köd csak lassan oszlik fel, illetve a megemelkedett ködből  ködfelhőzet képződik, amely akár tartósan is megmaradhat. A hőmérsékletek is ennek megfelelően alakulnak majd, a napos tájakon kevéssel 10 fok fölé is melegedhet a levegő, ezzel szemben az egész nap felhős, ködös területeken nem lesz melegebb 6-8 foknál. A megemelkedett ködből szórványosan alakulhat ki ködszitálás.

A napos, valamint a ködös, ködfelhős tájak térben és időben is váltakozhatnak majd egymással!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: változóan felhős idő várható, kevés napsütéssel, helyenként azonban tartósan felhős, ködös időszakok is előfordulnak majd. Az erősen felhős égből néhol szitálás, gyenge eső is lehet. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul, a magasabb értékek a naposabb tájakon lesznek. A késő esti órákra 4-6 fokig hűl a levegő.

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, napos időszakok is előfordulhatnak. Helyenként tartósan megmaradhat a köd. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -1,+2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 8-10 fokig melegszik a levegő.

Péntek: többnyire erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Néhol ködszitálás is kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul, de a derült tájakon talaj menti fagy is előfordulhat. A délutáni órákra 8-10 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégéig folytatódik a mostani időjárás, majd a jövőhét elején élénkülő légmozgással enyhébb levegő érkezik fölénk, várhatóan több lesz a napsütés és erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napsütés, fagy, szél, köd, időjárás