Egy anticiklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, ennek áramlási rendszerében száraz levegő érkezik térségünkbe. A reggeli ködök feloszlása után többnyire változóan felhős, csapadékmentes az idő. Ez az időjárási helyzet a következő egy hétben is jellemző lesz.

A hajnalok csípősek lesznek, a derült helyeken gyenge fagy várható, míg a délutáni órákra általában 10-12 fok közé melegszik a levegő.
Előfordulhatnak azonban olyan helyek is,ahol a köd csak lassan oszlik fel, illetve a megemelkedett ködből ködfelhőzet képződik, amely akár tartósan is megmaradhat, ezeken a helyeken 10 fok alatt marad a hőmérséklet.

A napos, valamint a ködös, ködfelhős tájak térben és időben is váltakozhatnak majd egymással!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan felhős, ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A késő esti órákra 5-8 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: a hajnali ködök feloszlása után, változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan felhős, ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -1,+2 fok között alakul, többfelé képződik köd. A délutáni órákra 10-12 fokig melegszik a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan felhős, ködös időszakok is lehetnek. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -1,+2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 9-11 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik az eseménytelen, késő őszi idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, ősz, felhő, köd, időjárás