A jelentős csapadékot adó mediterrán ciklon eltávolodott térségünkből, azonban visszamaradt felhőzete csak nehezen oszlik fel. Szombaton a nap nagy részében erősen felhős idő várható, de a gyenge szitáláson kívül csapadék már nem valószínű.

Vasárnaptól kezdve egy megerősödő anticiklon alakítja időjárásunkat.
A reggeli ködöktől eltekintve változóan felhős, napos, eseménytelen idő köszönt be.

A Kárpát-medencét kitöltő hideg levegő, valamint a derült ég együttes hatásra erősödik az éjszakai lehűlés, különösen hétfőtől egyre többfelé várható gyenge fagy, míg a legmelegebb kora délutáni órákra általában 10-12 fokig melegszik majd a levegő. Néhol az éjjel képződött köd, illetve az ebből kialakult ködfelhőzet tartósan is megmaradhat, ezeken a tájakon 10 fok alatt marad a nappali hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: változóan, időnként erősen felhős idő várható, néhol előfordulhat szitálás. Az északkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. Késő estére 5-8 fokig hűl a levegő.

null

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, de időnként lehetnek erősen felhős időszakok is, csapadék nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -1,+3 fok között alakul, többfelé lehet talaj menti fagy. Hajnalban helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 9-11 fokig melegszik a levegő.

null

Hétfő: napos, száraz idő várható, de néhol előfordulhatnak felhősebb, ködösebb tájak is. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -2,+2 fok között alakul, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő 7-10 napban folytatódik a többnyire napos, száraz, eseménytelen idő. Az éjszakák hidegek lesznek, hajnalban többfelé lehet gyenge fagy, míg a délutáni órákra 10-12 fokig melegszik a levegő. Néhány helyen, az éjjel képződött ködfoltok akár tartósan is megmaradhatnak, ezeken a tájakon 10 fok alatt marad a nappali hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, időjárás, eső