Északnyugat felől hűvös, dél felől meleg, nedves levegő érkezik fölénk.A két levegőfajta felettünk keveredik egymással, ezért változékony, időnként záporokkal, zivatarokkal tarkított, hűvösebb időjárás köszönt be.

Szerdán a több-kevesebb napsütés mellett, időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Néhol akár hevesebb zivatar is kialakulhat felhőszakadással. A keddihez képest jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban általában 23-25 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki Somogy megyére, a helyenként előforduló heves zivatarok és felhőszakadások miatt!

Csütörtökön és pénteken is hasonló időre számíthatunk, gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és a nappali órákban többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Továbbra sem lehet kizárni egy-egy hevesebb zivatar kialakulását sem. 

A napos, illetve a záporos, zivataros tájak időben és térben is váltakozhatnak majd egymással, ezért ezek előrejelzése meglehetősen bizonytalan.

A következő három nap időjárás Somogy megyében:

null

Szerda: a több-kevesebb napsütés mellett, időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan kell számítani záporokra, zivatarokra. Néhol felhőszakadás is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 23-25 fok között alakul. A késő esti órákra 18-22 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: a változóan felhős, napos időszakok mellett, időnként erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 12-15 fok között alakul. A délutáni órákra 22-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: változóan, időnként erősen felhős idő várható, többfelé záporral, zivatarral. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 13-17 fok között alakul. A délutáni órákra 22-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik a változékony, mérsékelten meleg nyári idő. A jövő hét elejétől kissé melegszik majd a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: július, szalinay, időjárás