Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztetést adott ki Somogy megyére a várható nagy mennyiségű eső miatt!

Egy hullámzó frontrendszer alakítja időjárásunkat. Dél felől meleg, nagy nedvességtartalmú, ugyanakkor északnyugat felől hűvös levegő érkezik fölénk. A két levegőfajta éppen felettünk keveredik egymással. Ez az időjárási helyzet kiadós esőkkel, felhőszakadásokkal, zivatarokkal jár együtt.

null

Somogy megyében, főleg a déli tájakon, akár 20-40 mm eső is lehullhat majd az esti órákig. Csütörtöktől szárazabb levegő érkezik fölénk, felszakadozik a felhőzet.

Szerdán többnyire erősen felhős idő várható, ismétlődő esővel, záporral, néhol felhőszakadással. Azokon a tájakon, ahol átmenetileg kisüt a nap, heves zivatar is előfordulhat, jégeső kíséretében. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz és a délutáni órákban mindössze 20-22 fok közötti hőmérsékleteket mérhetünk majd.

Csütörtöktől szárazabb levegő érkezik fölénk, felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de erős lesz az északnyugati szél és csak kissé emelkedik a nappali órák hőmérséklete.

Péntektől további felmelegedés várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire erősen felhős, borult idő lesz, ismétlődő esőkkel, záporokkal, helyenként felhőszakadásokkal. Néhol heves zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 20-23 fok között alakul. A késő esti órákra 16-18 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: eleinte még egy-egy zápor kialakulhat, majd a délelőtti óráktól felszakadozik a felhőzet, kisüthet a nap. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fokig melegszik a levegő.

null

Péntek: változóan felhős, napos idő várható. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. A reggeli órák hőmérséklete 10-13 fok között alakul. A délutáni órákra 22-25 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnaptól jelentős felmelegedés kezdődik, visszatérnek a 30 fokhoz közeli maximum hőmérsékletek, azonban záporok, zivatarok továbbra is előfordulhatnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, eső, időjárás