Szombaton, a délelőtti, déli óráktól egy csapadékzóna éri el megyénket, hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és átmenetileg többfelé lehet eső, zápor. A mostani számítások szerint, a késő délutáni, esti órákra átvonul felettünk az esőzóna. Napközben a szél helyenként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet általában 16-20 fok között valószínű, az alacsonyabb értékek a tartósan csapadékos tájakon lesznek.

Vasárnapra felszakadozik a zárt felhőzet, de napközben, az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzetből bárhol kialakulhat zápor, zivatar. A hőmérsékletek nem változnak lényegesen. Hétfőtől tovább erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban többfelé mérhetünk 22-23 fokos maximum hőmérsékleteket. Napközben időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és szórványosan kell számítani záporok, zivatarok kialakulására.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: eleinte még néhány órás napsütés valószínű, majd erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé kell számítani esőre, záporra. Néhol jelentős csapadék is lehet. A késő délutáni, esti óráktól felszakadozik a felhőzet.

Az északi szél helyenként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 16-20 fok között alakul. Késő estére 12-15 fokig hűl a levegő.

null

Vasárnap:  az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzet mellett, több-kevesebb napsütés is lehet. Szórványosan kell számítani záporra, zivatarra.

A reggeli órák hőmérséklete 5-9 fok között alakul. A délutáni órákra 16-20 fokig melegszik a levegő.

null

Hétfő: az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzet mellett, hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Szórványosan kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. A reggeli órák hőmérséklete 5-9 fok között alakul. A délutáni órákra 20-23 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik a meleg, változékony idő. A hőmérsékletek keddtől, szerdától már a 24-25 fokot is elérhetik.

null

5. ábra: csapadék előrejelzés szombat délután 15 órára. A Dunántúl nagy részén egy csapadéksáv fog húzódni. Ebből a csapadékzónából többfelé várható átmeneti eső, zápor. Az ábrán a kékes szín jelzi a csapadékot.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: április, 2014, időjárás