További könnyítéseket vezet be a kormány a fix három százalékos hitelt kínáló Otthon Start hitelprogram szabályaiban - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Panyi Miklós elmondta: több mint 1200 társadalmi észrevétel érkezett az elmúlt hat-nyolc hétben, amelyeket feldolgozva, értékelve úgy döntöttek, további kedvezményeket biztosítanak a program keretében.

Már zajlik a társadalmi észrevételezése több ilyen kedvező módosításnak. Az államtitkár felsorolása szerint építkezések esetén például lesz lehetőség előfinanszírozásra; már elbontott vagy bontandó építményeknél is használhatják majd a három százalékos hitelt.

A társadalombiztosítási szabályokban is könnyítéseket vezetnek be a gyermekek otthongondozási díjával, illetve az ápolási díjjal kapcsolatban, és a megváltozott munkaképességűek számára is.

További fontos újítás pedig az, hogy az önkormányzati lakások megvásárlására is kiterjesztik a három százalékos fix lakáshitel lehetőségét, azzal a kedvezménnyel, hogy az önkormányzat a lakást a főszabálytól eltérően az ingatlan becsült piaci értékétől akár 20 százalékkal olcsóbban is eladhatja.

Az államtitkár a Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökével, illetve Balaicz Zoltánnal Zalaegerszeg polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Minden városnak szüksége van arra, hogy növekedjen, a fiatalok lakhatási igényeit kielégítő új beruházások pedig lehetőséget adnak az önkormányzatoknak ahhoz, hogy olyan település részeket újítsanak meg, fejlesszenek fel, amelyek eddig kiaknázatlanok voltak, üresen álltak, vagy éppen ipari célokat szolgáltak - mondta.

Szita Károly pedig arról beszélt: a városvezetők egyetértettek abban, hogy az önálló életkezdés, az önálló otthon lehetőségét biztosítani kell a nagyvárosokban élő fiatalok számára is, ezért támogatják az Otthon Start Programot.

"Egy olyan közös érdekről beszélünk, amely fontos a kormánynak és fontos az önkormányzatoknak, közöttük Zalaegerszegnek és Kaposvárnak is" - mondta.

Címkék: start, kamat, otthon, kölcsön, ingatlan, hitel, lakás, fiatal, gazdaság, Kaposvár