A Kaposvárra érkező utak kétszer kétsávossá bővítése, a teherpályaudvar kitelepítése, a Donner rehabilitációja, a közösségi közlekedés és az ipari parkok további fejlesztése egyaránt szerepel abban a Városfejlesztési Programban, ami majdnem 30 pontból áll.
A beruházások támogati szerződését, egy híján már aláírták, ezek előkészítése folyamatosa. Sőt, a közbeszerzések is több esetben megkezdődtek már - mondta el a somogyi vármegyeszékhely mai közgyűlésén Szita Károly, polgármester: "Közbeszerzésen kiválasztottuk azt a céget, amelyik ezt a 15 milliárdos programot közbeszerzési értelemben levezényli. Vagyis kiírja a tervezőknek, kivitelezőknek a pályázatot, lebonyolítja és felelősséget vállal a közbeszerzés sikeréért és eredményességéért."
A képviselőtestületi ülésen az is elhangzott: jól halad a Deseda Kemping újranyitása is. A kivitelező számára a munkák befejezésének tervezett határideje: december 15-e, ami Borhi Zsombor alpolgármester szerint tartható is. "A munka ott tart, hogy a vizesblokkban belső munkálatokat végeznek, október elején kezdenek el érkezni a mobilházak, a fogadóépületben kész az elektromos rendszer, most vakolnak a szakemberek és zajlik a külső medence építése is. A közművek elkészültek és zajlanak a belső útépítések is. Bízom benne, hogy a december 15-ét tartani tudjuk és jövő tavasszal meg tud nyitni a kemping."
Címkék: kemping, Donner, fejleszt, Deseda, Kaposvár, gazdaság