Első körben a kaposvári Virágfürdő, a Nagypiac és az Aréna mellett a közgazdasági technikum, a Táncsics Mihály Gimnázium, a Munkácsy Mihály Gimnázium és a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola csatlakozik ahhoz a nonprofit Kft.-hez, amelynek révén csökkenhetnek a villamosenergia költségek és a káros anyag kibocsátás is. Ennek megalapításáról a képviselő-testület döntött csütörtökön.
Jelenleg zajlik egy olyan rendszer kiépítése, amely egy kisebb napelemparkból és energiatárolóból áll. Az itt megtermelt energiát a tagok egymást között osztják majd fel, ráadásul jóval alacsonyabb áron kapják azt, mint a piaci ár. Ez lesz Magyarországon a harmadik ilyen szövetkezés - jelentette be Szita Károly polgármester: "Az energiaközösség lényege az, hogy a tagok között egy olyan árucsere valósul meg, hogy akinek van felesleges, általa nem használt, megújuló energiából előteremtett energiája, az eladhatja ennek az energiaközösségnek. De mikor éri ez meg? Akkor éri meg, ha többet tud kapni érte, mint a piacon. Miért éri meg megvásárolni? Azért, mert olcsóbban tudja megvásárolni, mintha a piacról vásárolna."
Kaposvár azt tervezi, hogy a későbbiekben ezt a közösséget kiszélesíti, ám az éves költségmegtakarítás így is 50 millió forint körül mozog majd.
Címkék: fenntart, energiaközösség, cég, drága, intézmény, olcsó, energia, piac, rezsi, ár, iskola, gazdaság