Mintegy 3,3 millió - 2023-ra váltott - éves autópálya-matrica érvényessége jár le 2024. január 31-én éjfélkor - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) kedden az MTI-nek küldött közleményben.
Adataik szerint az utazóközönség a tavaly decemberi előértékesítés keretében, és idén január 28-ig valamivel több mint 1,3 millió éves e-matricát vásárolt, aminek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság. Ez azt mutatja, hogy a 2023-ra vásárolt évesmatrica-mennyiség 60 százalékát még nem vették meg a közlekedők az idei évre - ismertették a közleményben.
A NÚSZ tapasztalatai szerint az éves pályamatricák megvásárlását nagyon sokan hagyják január utolsó napjaira.
Felidézik, hogy 2022-ben 235 ezer, 2023-ban pedig mintegy 300 ezer éves - országos és vármegyei - autópálya-matricát vásároltak az úthasználók a hónap utolsó három napján.
A szolgáltató kitért arra, hogy a január 31-dike az úthasználati díjfizetéshez kapcsolódó mentességek és kedvezmények megújítása szempontjából is fontos dátum, ugyanis a tavaly benyújtott kérelmek érvényessége szintén ezen a napon jár le. A szükséges kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz kell benyújtani.
A mentességi körbe olyan járművek tartoznak, mint például a hazai rendvédelmi szervek által üzemben tartott, vagy a megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek. A kedvezményt, azaz a részleges díjmentességet pedig a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak vehetik igénybe. Utóbbi esetben az arra jogosultak a D2 díjkategóriába tartozó járműjükkel D1 díjkategóriájú pályamatrica megváltásával használhatják a hazai e-matrica-díjköteles gyorsforgalmi úthálózatot - olvasható a közleményben.
Fontos tudni, hogy a január 31-i határidő csak a nagycsaládosokat érinti, mivel a mozgáskorlátozottak esetében nem szükséges a bejelentést évente megújítani - hívja fel a figyelmet a NÚSZ.
Az e-matrica vásárlásához a NÚSZ ez alkalommal is saját nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja, ahol a jogosultságot biztonságosan, néhány kattintással, és az online vásárláshoz általában kapcsolódó pluszköltség nélkül lehet beszerezni. Ráadásul a regisztrált felhasználók esetében a kettős vásárlást is segíti megelőzni az oldal, ugyanis az e-matrica vásárláskor figyelmezteti a felhasználót, ha az adott járműre vásárolni kívánt e-matrica időbeli vagy területi átfedésben van a járműre korábban váltott érvényes e-matricával - tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.