Idén már a második évfolyama indult el Kaposváron annak a villamosmérnöki képzésnek, amely az Óbudai Egyetem segítségével kezdődhetett meg városunkban. A fő cél ez esetben is az volt, hogy erősödjön a térség gazdasága, bővüljön a foglalkoztatottság, miközben a cégek versenyképessége is nő a szakképzett munkaerőnek köszönhetően. Erről is szó esett ma egy városházi megbeszélésen, amelyet követően a felsőoktatási intézmény rektora, prof. dr. Kovács Levente így fogalmazott: "Jó pár cég jelezte az igényét, alapvetően egy üzleti terv alapján és egy közös megállapodás alapján várjuk a kapcsolódásukat. Ezek mind olyan jellegű ötletek kell, hogy legyenek a cégek oldaláról, amely számukra a versenyképességet emelik és ilyen szempontból az egyetem a város segítségével számukra gyakorlatilag bérbe adja azt a humánerő-kapacitást, ami alapján az innováció meg tud valósulni."

Hasonló célok mentén épülhet meg Kaposváron az ország egyik első Tudományos és Innovációs Ipari Parkja is. Egy hat hektáros területen négy üzemcsarnokot húznak majd fel, ahol a többi között környezetvédelmi és hadiipari fejlesztéseket fognak folytatni - mondta el Szita Károly, polgármester: "A jövőnket nagymértékben meghatározó Tudományos és Innovációs Ipari Park azt az esélyt hordozza számunkra, hogy még tovább tudjuk növelni a versenyképességünket, és azt az esélyt adja meg számunkra, hogy Kaposvár gazdasága Magyarországon az első tízbe kerülhet, ha a városok rangsorát nézzük."

Úgy tudjuk a Tudományos és Innovációs Ipari Parkja alapkövét várhatóan a tavasszal rakják le.

Címkék: Tudományos és Innovációs Ipari Park, mérnök, ipar, képzés, Kaposvár, gazdaság