A korábbi hűvös idő miatt a repceméz termése várhatóan elmarad a megszokottól, ráadásul a méhcsaládok elég utódot sem tudtak kinevelni. Az utolsó üvegeket tölti meg mézzel Hanzel Róbert. Készletei ugyanis fogyóban vannak.
"Az idei év nem indult túl jól. Márciusban a hideg hatására a méhanyák megtorpantak a petézéssel. Ezért egy generáció kimaradt a méhek fejlődéséből. És most rohamtempóban próbálják meg behozni a lemaradásukat." - válaszolta kérédsünkre Hanzel Róbert, méhész.
Így a méhcsaládok egy részét segíteni kellett, hogy a hordásban részt tudjanak venni.
Több kaptárnyi családot telpített Mészáros János Kaposvár határában. A Zselici Méhész Egyesület elnöke azt mondja: elkezdődött a hordás a repcéről, de nemcsak méhészeti szempontból fontos ezeknek a rovaroknak a jelenléte.
"A megporzás miatt a növényeknek a termésátlaga 25-30 százalékkal jobb lesz. Így a repcetábla nemcsak nekünk fotnos hanem a hazdának." - tette hozzá Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke.
Magának a repcének a mézelését viszont a tavaszi hidegek egy kicsit visszafogták. A méhészek ugyanakkor abban bíznak, hogy a terméstől függetlenül is kelendő lesz a méz, hiszen a koronavírus-járvány miatt nagyon sokan újra felfedezték ezt a természetes immunerősítő vitaminforrást.