A koronavírus-járvány a mezőgazdaságban is okozott károkat. Egyes, a turizmushoz, illetve a vendéglátáshoz kapcsolódó ágazatokban ugyanis jelentősen beszűkültek a piaci lehetőségek. Ráadásul a jégkár sem kerülte el térségünket. Ugyanakkor a gazdák egy sor pályázaton részt vehettek. Kaphattak támogatást például öntözési közösségek kilakítására, takarmány- és terményszárítók építésére is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mindeközben tovább bővítette szolgáltatásainak a körét.

"Gabona beltartalmi vizsgálattal, és természetesen megmaradt amit biztosan ki fogunk emelni, hogy Somogy megye nagyon jól teljesít felnőttképzés, tápanyaggazdálkodási tervek készítése. És laboratóriumi talaj és növényvizsgálat. És az agrárbiztosítások közvetítését ebben az évben is végeztük."- tette hozzá Berek Gábor, a  Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke.

A somogyi falugazdászok tavaly 16 ezer esetben adtak a gazdálkodóknak személyes tájékoztatást szakmai kédésekben és a 4161 darab területalapú támogatási kérelem többségének a beadását is segítették.  

"Mivel az elmúlt két éven sok gazdálkodónak telefonon adtuk be a az egységes kérelmét az idei évben szeretnénk ha személyes ügyintézés történne. Mert amikor a falugazdász mellett ott ül a gazdálkodó és a térképene gyütt rajzolják meg a teületet az biztosabb és kevesebb a hibázási lehetőség."- nyilatkozta Mácsai Ádám, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatója.

Az agrárkamara mai sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a Magyarok Kenyere Programban legutóbb 10,5 tonna lisztet osztottak szét a rászorulókat támogató szervezetek és intézmények között Somogyban. A megyében tavaly 15 gyűjtőponton 34 tonna búza gyűlt össze.

Címkék: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, fórum, agrár