A La Pergola Vendégházat a felújítás és bővítés után tavaly júliusban adták át. A koronavírus-járvány miatt azonban, hasonlóan a többi szálláshelyhez nem sokáig kínálhatták szolgáltatásaiakat a turistáknak. De a tavaszt és a nyarat illetően ők is bizakódóak, nemcsak az utazni vágyok.

"Lényegében az augusztusi hónapban tudtuk realizálni a vendégforgalmat, tehát augusztus, szeptemberben értük el a maximális kihasználtságunkat. Utána viszont a vírus miatt be kellett zárnunk. Ezután most az idei évben várjuk az újranyitás lehetőségét, egyre több foglalás érkezik mostmár hozzánk. Eddig üzleti célból érkezhettek vendégek, de a május, júniusi időszakra most egyre jobban telítődik a szálláshely, így úgy gondoljuk, hogy más mindenki igyekszik pozitívan hozzáállni a nyárhoz." - árulta el kérdésünkre Simiglai Alexandra, a létesítmény szállodamenedzsere.

szállás

A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint sokan szeretnének már utazni, egy-két napot eltölteni valahol az országon belül. Az emberek többsége bízik a korlátozások tavaszi enyhítésében és ez látszik a foglalásokon is. Áprilisra 518 ezer, májusra 625 ezer vendégéjszakát foglaltak le. A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint minden az oltások számán múlik.

"Én azt gondolom, hogy a legfőbb cél az, hogy a 60-70 évnél idősebbek átoltottsága, védettsége meglegyen és onnantól kezdve elindulhat a nyitás. Az számít majd sokat és az nem lesz mindegy, hogy ez meg tud-e történni húsvét környékén, vagy csak májusban. De ha esetleg csak júniusban lesz nyitás és elveszítjük az április, májusi időszakot, akkor csak a nyárban, vagy a nyár után kezdődő időszakban gondolkodhatunk." - mondta el Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

A szálláshelyek, a vendéglátóhelyek, a fürdők és a turisztikai látványosságok készen állnak a járványügyi előírásoknak megfelelő nyitásra. A szolgáltatókat a turisztikai ügynökség koronavírus kézikönyve is támogatja a felkészülésben, illetve a fertőzésmentes vendéglátásban.

Címkék: foglalás, turizmus, szállás, gazdaság, Kaposvár