"A katonai hagyományokat is figyelembe véve, a város egyik stratégiai ágazatának, a gépiparnak a részeként egy lehetséges hadiipari fejlesztésről beszéltünk ..." - mondta Kaposvár polgármestere, Szita Károly néhány nappal ezelőtt, miután a megyeszékhely iparfejlesztési lehetőségeiről tárgyalt az innovációs és technológiai miniszterrel.  A városvezető hozzátette: a jelenleg zajló újraiparosítási program célja az, hogy minden kaposvári dolgozhasson, többet kereshessen és jobban élhessen. Utóbbi úgy érhető el, ha olyan tudás, technológia jön Kaposvárra, amely ezt képes kitermelni, mint például a hadiipar.

A megbeszélés után jelentették be, hogy a Rheinmetall Hungary Zalaegerszeg után a somogyi megyeszékhelyen hozza létre második, gumikerekes harci járművek építésével és fejlesztésével foglalkozó telephelyét. A tervek szerint évi száz jármű készülne Kaposváron, a legmodernebb technikákkal - tudtuk meg a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztostól, Maróth Gáspártól: "Ezeknek a technikáknak a piacra kerülését 2028 utánra várjuk, ez a beruházás azonban egy komoly kutatás-fejlesztési program is egyben, ami megelőzi a piacra lépést. Jelen pillanatban azon dolgozunk, hogyan lehet a technológiákat és a cégeket egy ipari erőtérben összehozni. Csak olyan városok jöhetnek számításba, ahol a helyi vezetés és az önkormányzat is nyitott, emellett jók az adott település ipari adottságai. Ezért is döntöttünk Kaposvár mellett."

Címkék: foglalkoztatottság, gépgyártás, munkabér, technológia, hadiipar, fizetés, munkahely, Kaposvár, gazdaság