A kormány otthonteremtési és családpolitikai törekvéseivel összhangban január 1-től további díjkedvezményben részesülnek azok a magánszemélyek, akik állami kamattámogatott lakáshitelt vesznek igénybe. Az új szabályok értelmében tovább csökkennek az adminisztrációs díjak, ugyanis legfeljebb 19 500 forint közjegyzői díj számolható fel azoknak, akik lakásuk megvásárláshoz állami hitelt vesznek fel - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

A közjegyzői díjkedvezmény ráadásul azok számára is elérhető, akik az új államilag támogatott otthonfelújítással kapcsolatos hitelhez folyamodnak. A díj magában foglalja többek között a munkadíjat és az okiratkészítés díját is.

A közjegyzői díj a főszabálytól eltérően abban az esetben haladhatja meg a 19 500 forintot, ha a hitelfelvevő kérésére a közjegyző a hivatali helyiségén kívül vagy 18 óra és reggel 8 óra között, munkaszüneti vagy pihenőnapon készíti el a közjegyzői okiratokat.

Varga Judit Facebook-bejegyzésében hozzátette: további kedvezmény az államilag támogatott hitelt felvevők számára annak a felső határnak a meghatározása is, mely szerint a közjegyző a díjszámításakor az állami támogatott hitelek esetén 15 millió forintnál magasabb ügyértéket nem vehet alapul.

Címkék: Varga Judit, közjegyző, otthonteremtés, kedvezmény, gazdaság