Lejárt európai egészségbiztosítási kártyáját szeretné megújítani Halász Zsuzsanna. A dokotornő fontosnak tartja, hogy ha külföldre utazik, biztonságban érezze magát.

- Ezt kiváltom a saját biztonságom érdekében. Hála Istennek eddig nem volt rá szükségem. Remélem nem is lesz. Valószínű, ha nem váltanám ki akkor rögtön kéne és e mellé természetesen utasbiztosítás nélkül nem moccanok sehova. Úgy gondolom, hogy ez a minimum, amit ma meg kell tenni egy embernek - mondta dr. Halász Zsuzsanna.

Rajta kívül egyre többen igénylik az európai egészségbiztosítási kártyát. Naponta 100-150-et állítanak ki Somogyban, évente pedig több mint 10 ezret. Ezt a kártyát az unió tagállamaiban sürgősségi, vagy feltétlenül szükséges ellátásokhoz lehet igénybe venni, ingyenesen. A költségeket a biztosítók rendezik le egymás között. A kártyákat már nemcsak a társadalombiztosításnál, hanem a kormányablakokban és az ügyfélkapun keresztül is lehet igényelni. Ráadásul már unión kívüli országokba is kérhető biztosítási igazolás.

null

- Nemcsak az európai gazdasági térségben lehet igénybe venni ilyen jellegű ellátásokat, hanem olyan harmadik államokban is amelyekkel nemzetközi egyezményünk van hatályban. Tehát Szerbiában, Montenegróban, és idán már például Albániában is igénybe lehet venni ezeket a feltétlenül szükéges ellátásokat, amire nem eu kártyát adunk, hanem az adott tagállamra érvényes igazolást - foglalta össze az SMKH Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály szakügyintézője, Csillagné Torma Lívia.

A szakemberek szerint az eu kártya mellé fontos az utasbiztosítás megkötése is. Ez azonnali segítségnyújtást jelent a nap 24 órájában bármilyen orvosi beavatkozás esetén. A felmérések szerint ezt csupán minden harmadik utazó tartja fontosnak. Akik irodán keresztül foglalnak, ők nagyobb arányban kötnek biztosítást, amely a terrorcselekményekből adódó sérülésekre is fizet.

A biztosítótársaságok szerint azok, akik az extrém sportokat kedvelik jobb ha a külön, kiegészítő biztosítást is kötnek, hiszen ezeknek a baleseteknek a költségei akár a milliós nagyságrendet is elérhetik.

Címkék: kártya, nemzetközi, gazdaság