Ők december 1-jétől először a Kapos Holding Zrt. ügyfélszolgálatán, az Áchim András utcában jelentkezhetnek: ott kapják meg a szerződést. Azzal mehetnek majd a közszolgáltató cég Cseri úti telephelyére, ahol átvehetik a szelektív hulladékgyűjtő edényüket és a komposztládájukat.

Azt a mintegy ezer darab hulladékgyűjtőt, amelyet októberben az átmeneti hiány miatt nem tudtak átvenni a tulajdonosok, a december 5-6-i hétvégén szállítják házhoz a Dél-dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. munkatársai. Szintén a hónap elején mindenki megkapja az értesítést is, hogy a hét melyik napján fogják tőle rendszeresen elszállítani a szelektív hulladékot.

Címkék: kék, kuka, szelektív, gazdaság