Egy kisfilmmel kampámyol a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság annak érdekében, hogy minél inkább tisztában legyünk a fogyasztói jogokkal, ha vásárolunk valamit és azzal gond van.

A megyei fogyasztóvédelmi hatóságot tavaly több mint 2 ezren keresték fel valamilyen panasszal. A legtöbb bejelentés a jótállás területén volt, de emeltek kifogást a köz-, és egyéb szolgáltatások hiányosságai miatt is a fogyasztók.

- Én azt gondolom, hogy akár a sajtóból, akár a különböző kiadványokból, vagy hallomásból tudhatják azt, hogy valamiféle jog megillet engem, sajnos annak tartalmával már nem minden esetben vannak tisztában. Leginkább ez derül ki, amikor akár telefonon, akár személyesen megkeresnek bennünket - mondta Brandtmüller Zsoltné, főosztályvezető-helyettes.

Egy felmérés szerint hazánkban a megkérdezettek töb mint egyharmada nem tudja, hogy a telefonon, postán vagy internetetn rendelt terméket 14 napon belül visszaküldheti és a pénzt visszakérheti. A válaszadók fele nem tudta, hogy a hibás árut 2 éven belül ingyenesen megjavíttathatja, vagy kicseréltetheti. Háromnegyedük pedig nincs tisztában azzal, hogy a kéretlenül kapott árut nem köteles kifizetni, akkor se ha nem küldi vissza.

- Több mint 1,2 milliárd forintot sikerült Európai Uniós forrásokból fogyasztói tudatosság érvényesítésére elnyernünk, ezek a programok egyébként június 18-án indulnak. A következő egy évben minél több pénzt és médiafelületet szeretnénk arra szánni, hogy az emberek tudatosabbn fogyasszanak, tudatosabban vásároljanak - tette hozzá Koszorús László helyettes államtitkár.

Egy felmérés szerint az unió 28 tagállama közül a 23-dik helyen állunk fogyasztói jogaink ismeretében.

Címkék: hiányos, jogok, fogyasztóvédelem, gazdaság