A magyar export növeléséhez elengedhetetlen a versenyképesség fokozása, amelynek alapja a folyamatos innováció - írják összefoglalójukban a SKIK honlapján.

A kamara azt szeretné elérni, hogy naprakész információkkal, tájékoztatással a vállalkozói kompetenciák fejlődjenek, valamint hogy a 2014-20-as európai uniós költségvetési időszakban rendelkezésre álló forrásokat a megye vállalkozásai maximális mértékben kihasználhassák.

A Somogy Gazdaságáért Díjat minden évben az a kamarai tagvállalkozás kapja, mely a megye gazdaságának egészét szolgáló, kiemelkedő teljesítményt nyújtott és ezzel hozzájárult a megye gazdaságának fejlődéséhez. Ezt a díjat ez évben a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. nyerte el.

Az Év Somogyi Vállalkozása díjat három kategóriában adja ki a kamara: a mikro-vállalkozások kategóriájában a CAD Production Kft., a kis- és közepesek kategóriájában a Vatner Kft., a nagyvállalati kategóriában pedig a siófoki Kőolajvezetéképítő Zrt. kapta az elismerést.

A szakképzés területén természetes személyeket és vállalkozásokat, oktatási intézményeket is díjaz a kamara. Természetes személyek kategóriában 2014-ben Agócs Attila, a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző iskola igazgatójának munkáját méltatta a kamara. A szervezeti kategóriában a magas színvonalon, elkötelezetten végzett tanulóképzésért pedig a barcsi Autó László Kft. kapta meg a Somogy Szakképzéséért Díjat.

A Somogy Idegenforgalmáért kitüntetést a csokonyavisontai Alexandra Vadászházat működtető Vadász-Lak Kft., a Somogy Környezetvédelméért díjat pedig a tapsonyi Hans Pausch Hungária Kft. vihette haza.

A Somogy Innovációjáért Díjjal a kamara idén Falussy Lajos vegyészmérnök újító munkásságát ismerte el, aki idén a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Díj pályázatán szénszál erősítésű műanyag rögzítőelemekről szóló pályaművével első helyezést ért el.

Címkék: SKIK, kamara, díj, vállalkozás, gazdaság