Öt évvel ezelőtt legyőzték a biciklisek a vonatot. Hamarabb értek Dombóvárról Kaposvárra, mintha vonattal utaztak volna.
Egy régi menetrend szerint, 1940-ben két perccel előbb lehetett átértni egyik városból a másikba, mint most. A sín állapota ugyanis azóta csak romlott, így a menetidő is nőtt.
Ez várhatóan nemsokára változni fog. A tervek szerint ugyanis teljesen megújul a Kaposvár-Dombóvár közötti vasútvonal.
- Gyakorlatilag annyira elöregedett itt a vasúti pálya, hogy ténylegesen a teljes pályát fel kell újítani, mert rengeteg vágányzárunk, illetve lassú jelünk volt az utóbbi időszakban. és ez azt eredményezi, hogy mintegy 20 perc menetidő csökkenés fog keletkezni - mondta a MÁV Zrt. szóvivője, Sigulinszki Tibor.
Ha a teljes felújítással végeznek, akkor 20 perccel rövidül majd a menetidő Kaposvár és Dombóvár között. Azaz, amikor a vonat már beér majd a dombóvári állomásra, a régi járat még csak Baté környékén járna.
A 3,5 milliárdos beruházás első üteme június 10-én kezdődik és augusztus 29-ig tart. Ez idő alatt Baté és Kaposvár között vonatpótló buszok szállítják az utasokat.
De nem csak itt, a Dél-Balatonon is megújul a vasút Lepsény és Szántód között. Ezen a szakaszon ugyanis 50 éve volt utoljára felújítás, ezért itt jelenleg legfeljebb 60-al közlekedhetnek a vonatok. Most nyáron egy csaknem 30 milliárdos fejlesztés kezdődik.
- Ebből egy szakaszon Siófok térségében egy másik vágányt is telepítünk. Mind emellett átépülnek a megállóhelyek, a vasúti kereszteződések, a gyalogos és útkereszteződések Siófokon. A Vitorlás utcában például a meglévő kereszteződésből egy külön szintű kereszteződést építünk - árulta el a NIF Zrt.kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel.
A somogyiak egy harmadik felújításnak is örülhetnek. A tervek szerint Fonyód és Kaposvár között is kicserélik a síneket. Információnk szerint a dél-balatoni vonalról felszedett síneket rakják majd azok helyére.