Már csak a tagállamok minisztereinek kell hozzájárulniuk ahhoz, hogy betiltsák az ízesített cigarettákat, és hogy a dobozok 65 százalékát figyelmeztetések borítsák.
Nagy többséggel, 620 igen szavazattal elfogadta kedden az Európai Parlament (EP) a dohánytermékekről szóló új irányelvet, amely csak akkor lesz hatályos, ha a tagállamok minisztereit tömörítő tanács is elfogadja.
A szabályozás célja, hogy a dohányzás kevésbé legyen vonzó, elsősorban a fiatalok számára. A dobozok 65 százalékát figyelmeztetéseknek kell borítaniuk, betiltják a 20 szálnál kisebb kiszerelésű termékeket és az ízesített cigarettákat. Jelenleg a cigarettásdobozok felületét elöl 30, hátul pedig 40 százalékig figyelmeztetésnek kell fednie.
Az EP eredetileg a vékony, slim cigarettákat is be akarta tiltani, ám ez végül kikerült a végleges, elfogadott szövegből. Az elektromos cigarettákat csak akkor kell gyógyszerként engedélyeztetni, ha gyógyhatást vagy könnyebb leszokást ígérnek.
A tagállamok minisztereit tömörítő tanács rábólinthat, vagy kiegészítésekkel újra az EP elé utalhatja a parlament irányelvet. Ha az EP és a tanács is elfogadja az irányelvet, akkor a tagállamoknak másfél évük lesz, hogy átültessék a rendelkezéseket jogrendjükbe. Az ízesítők, adalékanyagok esetén 3 évük lesz, hogy rendelkezzenek a tilalomról, a mentolos cigarettákat pedig további öt éven belül kell eltüntetni a polcokról.
2002 és 2012 között 40 százalékról 28 százalékra csökkent a dohányosok aránya az EU-ban.
Címkék: mentolos, slim, betilt, elektromos, cigaretta, gazdaság