Nem fizetnek szemétszállítási díjat a felháborodott lakók, és a települési önkormányzatok egy nagykanizsa hulladékszállító cég területén. Ugyanis az addig osztrák érdekeltségű céget megvásárolta a nagykanizsai önkormányzat. A kukák ürítési díját pedig megduplázták, arra hivatkozva, hogy nem kéthetente szállítják el az edényeket, hanem hetente.

Legalább 15 olyan somogyi település van, amely idén még nem fizetett a nagykanizsai székhelyű hulladékszállító cégnek. Sokan pedig még a szerződéseket sem voltak hajlandóak aláírni, mivel nem akarnak olyan szolgáltatásért fizetni, amelyet sokszor nem is vesznek igénybe.

„A 480 edényből megközelítőleg 80-100-at nem raknak ki, mert a heti rendszerességű ürítésekre nem telnek meg a kukák. És ezt is kifizettetik velünk” – mondta el Töreki István, Tarany polgármestere.

Taranyban az önkormányzat határozata ellenére nem hajlandó a szolgáltató a lakossággal szerződni, így ott még senki sem fizetett idén hulladékszállítási díjat. A kukákat ennek ellenére ürítik. A közeli Somogyudvarhely polgármestere szerint értelmetlen a 120 literes kukák megkövetelése is.

„Ez felesleges kapacitás-lekötés, az egyedül élők és a kiskeresetből élők esetében ez jelentős megterhelés, hiszen nem keletkezik annyi szemét, mint amennyi a szerződésben áll” – nyilatkozta Kiss Kornél, Somogyudvarhely polgármestere.

Az érintett települések vezetői az év elején megpróbáltak egyeztetni, de Nagykanizsa polgármesterénél is hiába jártak személyesen.

(atv)

Címkék: szállítás, polgármester, falu, szemét, somogy, gazdaság