Az önkormányzat adóhivatalának adatsora is a turizmusból élők pozitív visszajelzéseit igazolja vissza, hiszen Siófokon idén augusztusban 24 százalékkal nőtt a vendégforgalom az előző évhez képest. Míg 2011 utolsó nyári hónapjában mintegy 277 ezer vendégéjszakát regisztráltak a városban, addig 2012 augusztusában 344 ezerre dagadt a nyári fővárosban eltöltött éjszakák száma.

A siófoki adóhivatal eddigi éves összesítése is pozitívnak értékelhető, hiszen az előző év hasonló időszakához viszonyítva, azaz a januártól augusztusig tartó időszakban, 10 százalékos vendégéjszaka növekedést könyvelhetett el Siófok önkormányzata. Figyelemre méltó ugyanakkor az is, hogy idén augusztusig már közel annyian szálltak meg a városban, mint tavaly egész évben. Az idei első nyolc hónap adatai csupán 5 százalékkal maradnak el 2011-es teljes évet figyelembe vevő statisztikai adatsortól.

A szeptemberi adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, de a meleg szeptember és az elmúlt hónap jelentős forgalmat generált eseménye, a Finnugor Világtalálkozó vélhetően gondoskodik arról, hogy elmondhassák: idén szeptember végéig Siófokon legalább annyian töltötték el szabadidejüket, mint tavaly egész évben.

Címkék: vendégéjszakák, szálláshelyek, külföldiek, turizmus, Siófok, gazdaság