Amit sikerült, azt pedig háromszoros áron tudják megvenni. Többen ezt nem tudják maguknak megengedni. A bőszénfai szarvasfarmon ezért kénytelenek 150 állatot leölni. A gazdák azonnali állami beavatkozást sürgetnek.

Most még vígan legelnek az őszi csapadéknak köszönhetően a szarvasok Bőszénfán. A farmon azonban nagy fejtörést okoz az itt élő 2000 állat téli takarmányozása. Ezek a szénatárolók máskor tele szoktak lenni, most a szokásos mennyiség kevesebb, mint felét tudták betakarítani.  

- Az hogy a téli időszakra elég legyen az, amit betakarítottunk, azt úgy tudjuk elérni, hogy csökkentenünk kell az állatállomány létszámát - mondta a Bőszénfai Szarvasfarm ágazatvezetője, Nagy János.

Általában 200-250 szarvast, vaddisznót szoktak kilőni. Idén azonban 150 állattal több kerül terítékre emiatt.

A megye legnagyobb szarvasmarha telepén több mint 900 állat eszik takarmányt. A drágulás jelentősen emeli a tejelőállítás költségeit is.

- Mivel a takarmányozási költség teszi ki az önköltségnek a legnagyobb hányadát, így most a megnövekedett takarmányárak, illetve a hiánya, most úgy néz ki hogy 15 %-kal minimum meg fogja növelni a takarmányozási költségeket, ezáltal a az önköltséget is - mondta a Bos-Frucht Szövetkezet ágazatvezetője, Bakos Gábor.

Legnagyobb mértékben a széna drágult. Tavaly egy bála átlagosan 3500 forintba került, most van, aki 10 ezerért árulja. Sok állattartó nem is tudott eleget szerezni belőle. Valószínűleg kukoricából sem lesz elegendő mennyiség.  

- Az biztos, hogy a takarmányozásnak két veszélyes fejezete van, az egyik, hogy elegendő lesz-e a kukorica vagy a takarmány az állatok részére, a másik pedig hogy nagy valószínűséggel az árak elszabadulnak jobban, mint most - mondta a MAGOSZ megyei elnöke, Szabó Tamás.

A gazdák szerint az államnak korlátoznia kellene a kukorica-kivitelt. Így a több ezer somogyi állattartó gondjai is némileg enyhülnének.

Címkék: takarmány, marhahús, hiány, tej, drágulás, gazdaság