Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lesz a Budapest – Pusztaszabolcs – Dombóvár – Kaposvár – Gyékényes, valamint a Kaposvár – Fonyód vasútvonal fejlesztése – ezt kedden jelentette be Kaposvár polgármestere és országgyűlési képviselője. Szita Károly és Gelencsér Attila hangsúlyozták: kezdeményezték azt is, hogy hogy az M67-es megépülése is kiemelt beruházás legyen, amely megszüntetheti Somogy elzártságát.  

- Több mint egy évtizede vártunk erre a lépésre. - mondta Kaposvár polgármestere a Városházán tartott rendkívüli sajtótájékoztatón. - Az érintett vasútvonalon zajló közlekedés jelenleg a 19. század végi állapotokat tükrözi, s az elmúlt tíz évben regnáló kormányok semmit sem tettek az ügy érdekében. Most a hosszú folyamat első lépéseként a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja a Budapest – Gyékényes vasútvonal felújítását, s az erről szóló jogszabály előkészítésére felkérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. Így elkészül a megvalósíthatósági tanulmány és a felújítási tervek is – mondta Szita Károly.

Kaposvár polgármestere hozzátette: kezdeményezték azt is, hogy a M67-es gyorsforgalmi út megépítése is kerüljön be a kiemelt fejlesztések közé, s ennek jó esélyét látják.

Gelencsér Attila országgyűlési képviselő hozzátette: a fejlesztéseknek köszönhetően megszűnik a megye elzártsága, s ez a jövedelemtermelő-képesség növekedését, munkahelyteremtő cégek betelepedését jelenti.

Ugyanígy vélik a vállalkozók. Szerintük a megújuló vasúttal kiküszöbölhető lenne például az autópálya távolsága Kaposvártól.

- Egy vasúti szerelvényre felférne az a kamionforgalom jelentős része, ami átmegy a megyén és környezetet rombol. Nem kellene a közutakat állandóan karban tartani, a szállítást a vasúton ezt meg tudnánk oldani - mondta a VOSZ megyei elnöke, Daxner Gábor.

Kaposvár polgármestere és a térség országgyűlési képviselője lobbizik azért is, hogy a 67-es gyorsforgalmi út építése is nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lehessen.

Címkék: dombóvár, gyékényes, budapest, fejlesztés, vasút, gazdaság, kaposvár