Az augusztus 28-ig tartó nyári menetrend alatt szombattól a Budapest Déli pályaudvar és a Balaton déli és északi partja között is - a gyorsvonatok mellett - naponta több közvetlen sebesvonat is közlekedik, amelyek a tóparton minden megállóhelyen megállnak. A Balatonhoz mind a déli, mind az északkeleti mind pedig a nyugati országrészből közvetlen vonatok közlekednek - az átszállás nélküli eljutást biztosítva - többek között Sopronból, Szombathelyről, Miskolcról, Sátoraljaújhelyről, Záhonyból, Nyíregyházáról, Debrecenből, Szolnokról és Szegedről is.


Idén újra közlekedik a Siófok Expressz a város önkormányzata és a MÁV-START Zrt. között létrejött megállapodás alapján. A klimatizált, korszerű motorvonatok az utasok igényeinek megfelelve Budapestről szombaton és vasárnap, visszafelé pedig vasárnaponként vehetők igénybe.


A Budapest-Székesfehérvár vonal pályafelújítási munkálatai miatt a teljes nyári menetrend ideje alatt egyes vonatok kerülő útirányon - Pusztaszabolcson át - közlekednek a főváros és a Balaton északi partja között. Ezek között lesz olyan vonat, amelyik nem érinti Székesfehérvárt, ezekre a vonatokra Székesfehérvár irányából Szabadbattyánban lehet majd átszállni a Balaton északi partjára igyekvőknek.


A nyári időszakban a Balaton déli partján a kétóránkénti gyorsvonatok egy-egy InterCity minőségű, légkondicionált kocsival közlekednek (kedvezményes, 360 forintos, ülőhelyet is biztosító pót- és helyjeggyel vehetők majd igénybe). A kényelmes, légkondicionált szolgáltatás mellett a tavalyi évben felújított, nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsik is közlekednek majd ezeknek a járatoknak a nagy részén.


Az északi parton szombattól kétóránként járnak a gyorsvonatok, továbbá - ahogy a déli parton – úgy itt is megjelennek az utasok által közkedvelt, légkondicionálóval ellátott motorvonatok és a kerékpárszállító kocsik is.


A családok részére kívülről babakocsi piktogrammal jelöli meg a vasúttársaság a gyorsvonatokon azokat a kocsikat, ahol a babakocsik a vonaton könnyen elhelyezhetők. Ugyanitt kisgyermekek számára külön ülés található. Érdemes kihasználni a családos kedvezményt is, hiszen már egy gyermekkel együtt utazva 33 százalékos engedmény igénybevételére jogosult egy vagy két felnőtt kísérő.

Címkék: sebes, nyári, vonat, menetrend, Balaton, gazdaság