Mindez a legutóbbi ellenőrzés során történt - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága. A húsvét előtti hétvégén fogyasztóvédelmi szakemberekkel és rendőrjárőrökkel közösen ellenőrizték a vásározókat. Főleg a húsvéti ünnephez kapcsolódó termékeket vásároltak, a bizonylat kiállítási fegyelmet, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálták. A tizenöt, ellenőrzés alá vont vásározó harmada mulasztotta el a nyugta kibocsátását, egy adózót pedig fekete foglalkoztatáson értek az ellenőrök.
Az akció során, a pécsi vásárban egy szokásosnál vehemensebb kofa magatartása okozott fennakadást. A zöldség-gyümölcs kereskedő a vásárolt termékről nem állított ki bizonylatot, de ezt semmiképpen nem kívánta elismerni, azt állította, hogy ő bizony adott nyugtát. Miután az adóellenőrök szembesítették azzal, hogy egész délelőtt mindössze egy nyugtát állított ki a tömbjéből, és azt is más összegről, mint amennyit a revizorok fizettek, az árus maga köré vezényelte népes családját, és együtt kezdték bizonygatni a revizoroknak és a rendőröknek, hogy ők tudják, mi mennyibe kerül. Ráadásul az az egy szál nyugta pont a próbavásárlás összegéről szól. Miután próbálkozásaik a hatósági tanúk által is alátámasztott tények alapján nem vezettek sikerre, taktikát változtattak és kórusban kezdték szidalmazni az ellenőrzés résztvevőit. A vehemens kofa – a többi mulasztóhoz hasonlóan – többszázezres mulasztási bírság kiszabására számíthat.
Fotóillusztráció
Egy baranyai kisváros zenés szórakozóhelyén az üzemeltető egyenesen az italokkal telizsúfolt raktárba zárkózott, amikor a razziázó hatóságok megjelentek. Kiderült ugyanis, hogy a diszkó teljesen feketén üzemelt.
A hely vezetője csak a rendőrjárőrök többszöri, nyomatékos felszólítására volt hajlandó előjönni. Egy másik diszkóban „csak” a nyugtát felejtették el kiállítani a fogyasztás ellenértékéről. A szórakozóhelyek szigorú ellenőrzését a West Balkán tragédia után rendelték el.
Címkék: apeh, revizorok, diszkó, adóellenőr, vásár, gazdaság