A Dél-Balaton és Sió Völgye Hulladékgazdálkodási Projekt  legnagyobb fejlesztése után a meglévő infrastruktúrára építve már zajlik az  Európában is újdonságnak számító mechanikai és biológiai hulladékválogató rendszer (MBH) megvalósításának előkészítése. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezeti és Energetika Operatív Program pályázati alapjából finanszírozott projekt támogatási szerződését január 21 -én  írta alá Balázs Árpád polgármester, és Lasch Timea igazgató, a Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság, mint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködő szervezetének vezetője.

Az MBH rendszer lényege, hogy a jelenleg elérhető legkorszerűbb megoldás alkalmazásával csökkenti a hulladék tömegét, térfogatát, és környezeti ártalmasságát. A kezelési folyamat végén már csak az kerül lerakásra, ami valóban hasznosíthatatlan (a hulladék közel fele). Ezáltal nő a már megépített hulladéklerakó élettartama is.

A most aláírt szerződés alapján kezdődhet meg a tervek és dokumentációk elkészítése és kerül beadásra jövő februárban a környezetvédelmi beruházás megvalósítási fázisát megalapozó komplett anyag.  A kivitelezés 2012 márciusában indulhat és 2013. első negyedévében fejeződik be. A 2,7 milliárd forintos beruházás 70%-át uniós forrásból finanszírozza a Dél-Balaton és Sió-Völgye Konzorcium, az önrész rendelkezésre áll a korábban elnyert uniós támogatások használati díjából, amelyet a szolgáltató fizet az érintett önkormányzatoknak.

Balázs Árpád polgármester a dokumentum aláírása után hangsúlyozta, hogy a Somban megépült hulladékkezelő teleppel felzárkóztunk Nyugat- Európához. A most elnyert pályázat révén Som lesz Európa legmodernebb kezelő-telepe, vagyis az élvonalat képviseljük. A rendszer mára önfenntartóvá vált, így  a modernizálás nem követel újabb anyagi áldozatot a lakosságtól. Az elnyert pályázat lehetővé teszi, hogy az eredetileg 20 évre tervezett lerakó élettartama akár 50 évre növekedjen.

Forrás: siofok.hu

Címkék: Balázs Árpád, hulladéklerakó, Som, gazdaság, Siófok