Az átépítés idején megszűnik a gyalogosközlekedés lehetősége az épület északkeleti sarkánál a parkoló felé és üzemen kívül helyezik a főporta melletti készpénzkiadó automatát is. A város önkormányzata a hivatalban nyújtott közszolgáltatások akadálymentes elérhetőségét kívánja magvalósítani úgy, hogy a közösségi funkciók az épület mindhárom szintjén bárki számára hozzáférhetőek legyenek.

A mozgássérültek intézménybe jutását rámpa segíti majd és belső lift teszi lehetővé az emeletek elérését. A helyiségekbe való bejutás biztosítására egyes belső nyílászárókat is átalakítják.  A beruházás részeként a mozgásukban korlátozottaknak egyedi vizesblokkokat alakítanak ki és két akadálymentes parkolóhely is rendelkezésükre áll majd. A belső lépcsők felületén kontrasztos csúszásmentesítő sáv segíti a vakokat és a gyengénlátókat a közlekedésben, tájékozódásukat Braille-írásos feliratok és névtáblák könnyítik majd.

A fizikai akadálymentesítésen túl megtörténik az infokommunikációs akadálymentesítés is. Hallássérülteket segítő berendezést, úgynevezett indukciós hurkot építenek ki a házasságkötő teremben és a két tanácsteremben. A házasságkötő terem az építkezés teljes ideje alatt a házasulandók rendelkezésére áll, a hivatalban külön figyelmet fordítanak arra, hogy a frigyek teljes csendben köttessenek.

A munkálatok befejezésének határideje január 16-a, a kivitelező azonban december 25- i előteljesítéssel vállalta az átadást.

A projekt teljes bekerülési költsége csaknem 33 millió forint, ebből 29,7 millió forinthoz az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél- Dunántúli Operatív Program keretében sikeres pályázattal jutott az önkormányzat.

Az akadálymentesítéssel már nem csak az uniós elvárásoknak felel meg az intézmény, de a fogyatékkal élők mellett az idős személyek, kismamák, babakocsis szülők és az átmenetileg sérült emberek is könnyebben mozoghatnak majd az új akadálymentes épületben a mindennapi ügyintézés során.

Forrás: siofok.hu

Címkék: akadálymentesítés, városháza, Siófok, gazdaság