A földek vízben állnak, ezért 2-3 hetet csúsznak a vetéssel és a betakarítással. Az már biztos: repcéből a tervezettnél kevesebbet tudnak vetni. A napraforgó 40 százaléka elrohadt, a kukorica pedig drága lesz a szárítási költségek miatt. Ráadásul újabb eső várható.

Naponta csatát vívnak a gazdák a zimányi határban a természettel. Most éppen a víz az úr a földeken. Csak ebben a hónapban idáig 12-szer több csapadék esett, mint tavaly szeptemberben. A munkákkal 2-3 hetes késében vannak. Már a gabonát is vetni kellene. A gépek azoban nem tudnak a sáros talajra rámenni.

- Kénytelenek vagyunk szántani, de amint látható ez egy darabig lehetetlen lesz. A szántott rész gyönyörűen bevette már a csapadékot. Még szántatlan vízben áll, tehát várni kell még - mondta Tarr Attila a Kapostáj Zrt. ügyvezető igazgatója.

Sárban, egyelőre csak a siló kukoricát kényszertakarítják. Később, mint az a megszokott. A hagyományos tengeri is beérett, a rengeteg víz miatt még várni kell az aratással. A gazdák szerint 20 éve nem esett egyszerre ennyi csapadék. A tehetetlenség megviseli a 700 somogyi termelőt.

- A költség vonzata ilyen rendkívüli időjárásnak, tehát a munkák elvégzése több energiát emészt fel. Nagyobbak a veszteségek, a betakarítási veszteségek. A kukorica szárítása több energiát vesz igénybe, tehát itt sokkal nagyobb költséggel tudnak a gazdák munkát végezni - mondta Hollósi László a megyei szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója.

Az biztos: drága lesz a kukorica. A repce 30 százalékát már nem tudják elvetni. A napraforgó 40 százaléka pedig elrohadt. A gazdák szerint óriási a kár.

- A konkrét és a járulékos kár, ami a jövő évi erdmény vagy nyereség kiesés, az szerintem a félmilliárd forintot is elérheti. Tehát olyan 500 millió körüli? Ez egy nagyon óvatos pozitív irányú becslés ennél csak nagyobb irányú lehet - mondta Szabó Tamás a MAGOSZ megyei elnöke telefonon.

A gazdák aggódva tekintenek az égre. Hétvégére ugyanis újabb esőt jósolnak a meteorológusok.  

Címkék: Hollósi László, Tarr Attila, Szabó Tamás, MAGOSZ, gazdaság