Az APEH 366 adóellenőre a „Nyári akció” négy hete alatt az ország valamennyi régiójában mintegy 500 településen folytatott vizsgálatokat, ahol az értékesítés megfelelő bizonylatolását és az adóköteles tevékenységek engedélyeit ellenőrizték, illetve törekedtek a fekete foglalkoztatás feltárására, valamint a pénztárgépek és az árubeszerzések bizonylatainak ellenőrzésére. A hatóságok többek között olyan nagyobb rendezvényeken jelentek meg, mint a Sziget fesztivál, a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap, a Művészetek Völgye, a Debreceni Virágkarnevál, a Formula-1 Magyar Nagydíj, továbbá kiemelt figyelmet szenteltek a Balaton környéki strandoknak, rendezvényeknek és vásároknak.
Az adóellenőrök összesen 5440 vizsgálatot végeztek, melyek 15,1 %-a (822 vizsgálat) zárult megállapítással. A kiszabott mulasztási bírságok összege megközelítette a 124 millió forintot, azaz egy ellenőrzésre kiszámított átlagbírság több mint 22 ezer forint volt. A 2009. évi akcióval összehasonlítva 2010-re javult az adózói fegyelem, hiszen tavaly összesen 7732 hasonló típusú ellenőrzésre került sor, melyből 16,7 % (1294 vizsgálat) zárult valamilyen megállapítással.
A nyugtaadásra irányuló ellenőrzések általános tapasztalata, hogy a szezonálisan nyitva tartó vendéglátó egységek esetében nagyobb arányú a mulasztás, mint az egész évben üzemelőknél. A nagyobb rendezvényekre rendszeresen kitelepülő vállalkozások jogkövető magatartása példaértékű, ezeknek a vállalkozásoknak a körében igen csekély az elkövetett jogsértések száma. Ez részben köszönhető a rendezvények szervezőinek is, akik szigorú követelményeket támasztanak az eseményeken résztvevőkkel szemben: a jogszabálysértőket akár a rendezvényekről való kizárással büntetik. Azonban a jogsértésre is akadt példa, hiszen az ellenőrök 1889 nyugtaadási kötelezettség teljesítésére irányuló ellenőrzésből 520 alkalommal (15,9 %) egyáltalán nem kaptak nyugtát. A nyugtaadási fegyelem megsértése miatt várhatóan kiszabott bírság összege meghaladja a 78 millió forintot.
A „Nyári akció” vizsgálatainak összetétele változott a 2009-es vizsgálatokhoz képest: a foglalkoztatottak bejelentési kötelezettségének betartására irányuló ellenőrzések közel 10 %-kal nőttek a nyugta-, számlaadási kötelezettség ellenőrzésének terhére. A fokozott munkaügyi ellenőrzések ellenére a több mint 2 ezer vizsgálat 8,5 %-ában tettek megállapítást az ellenőrök, míg egy évvel ezelőtt ez az arány 15,9 % volt. Az igazgatóságok tapasztalatai szerint a munkaadók a járulékfizetést a munkaszerződéssel foglalkoztatott alkalmazottak esetében részmunkaidős foglalkoztatással arányos minimálbér megállapítással igyekeztek csökkenteni. Az ellenőrzések azt mutatják, hogy az alkalmi foglalkoztatás csökkent, inkább munkaszerződésen alapuló jogviszonyt létesítenek a munkaadók.
A pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos vizsgálatokat követően várhatóan 6,7 millió forint mulasztási bírságot szab ki az APEH. Az ellenőrzések azt mutatták, hogy jellemző hiányosság az adómemória éves kiíratásának elmulasztása.
A feketegazdaság visszaszorítását célzó „Nyári akcióban” az APEH az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséggel, a Vám- és Pénzügyőrséggel, a Rendőrséggel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósággal, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal közösen vett részt.
Forrás: APEH DDRIG
Címkék: Apeh, nyári akció, gazdaság