Tavasszal még azt hitték a gazdák, bőséges lesz a termés. Aratáskor azonban kiderült: a májusi időjárás miatt a gabona negyede elpusztult. Nemcsak a búza, hanem a repce is tönkrement.
Fokvári Gábornak ennek ellenére szerencséje van. A repcére már beadta a vis maior igényét. A búzát pedig tudja tárolni, így nem kell áron alul eladnia. A gazdálkodók többsége viszont kénytelen értékesíteni a termést, mert hitelt kell törlesztenie.
- Ha nem tud fizetni, azonnal megindítják a felszámolási eljárást, ezért kénytelenek időben eladni a gabonájukat, akár tudva tudják, hogy később magasabb árat kaphatnának, de nem merik megtenni, mert határidőre kell fizetni a banki kölcsönöket - mondta Fokvári Gábor gazdálkodó.
A gazdák nemcsak a bankoknak, hanem a kereskedőknek is teljesen kiszolgáltatottak -állítja az érdekvédelmi szervezet megyei elnöke.
- Magyarországon szinte csak olyan kereskedő van, aki csak közvetít, tehát semmi kockázatot nem vállal, tehát egyrészt a kockázat a termelőé másrészt esetleg az ő vevőjéé - mondta a MAGOSZ megyei elnöke Szabó Tamás.
Az agrárkamara a napokban egy javaslatot adott ki. Azt tanácsolják, hogy a gazdálkodók az adásvételi helyett termékértékesítési szerződésekeket kössenek. Mert különben pórul járnak: akkor is annyi gabonát kell eladniuk, amennyire szerződtek, ha az nem is termett meg. Több száz gabonatermesztő került emiatt nehéz helyzetbe Somogyban, máshonnan kell ugyanis megvenniük a kiesett termést vagy pedig kötbért kell fizetniük.
- Ezért kértük a minisztériumot, a vidékfejlesztési minisztériumot, hogy a katasztrófa sújtotta területekre egy vis major helyzetet léptessen életbe, és ebben az esetben el kellene fogadni az adásvételi szerződést - mondta a Somogy Megyei Területi Agrárkamara titkára Mészáros József.
A kamara a kormány döntéséig arra kéri a felvásárlókat, hogy méltányosan járjanak el az óriási veszteségeket elszenvedő termelőkkel szemben. Csak Somogyban több mint 1,2 miliárd forintos a kár.
Címkék: Agrárkamara, gazdaság