Az Európai Unió Bizottsága a tejágazatot sújtó piaci nehézségek enyhítésére egyedi piaci támogatást hagyott jóvá a 2010-es évre a magyarországi tejtermelők részére. Azok a termelők igényelhettek ebből az egyedi piaci támogatásból - amely tejkilogrammonként mintegy hatvan fillért jelent - akik a 2008/2009-es kvóta évben tejet értékesítettek.
A támogatás további kritériuma azt is megfogalmazta, hogy az igénylő 2009/2010-es kvóta évben igazoltan tejtermelő tevékenységet folytat. A nyilvántartások alapján Somogy megyében nyolcvanhét termelő volt jogosult a támogatás igénylésére, akik mintegy harminchét millió forintot kalkulálhattak a hatvanegy és fél millió kilogramm somogyi tejkvóta után.
A jogosult termelőknek 2010. április 19-ig volt lehetőségük, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Somogy Megyei Kirendeltségére benyújtsák az egyedi piaci támogatási kérelmüket. A Hivatal által jogosnak tartott igénylők közül tizenhárom ügyfél nem küldte be a kérelmét, amelyből négy termelő közben befejezte a tevékenységét, tehát nem jogosult a támogatás lehívására; hét termelő határidőn túl postázta a támogatás lehívásához szükséges nyomtatványokat.
Így Somogy megyében a beérkezett kérelmek feldolgozása után elmondható, hogy a közel harminchét millió forint támogatási összeggel szemben, hetvenhat ügyfél mintegy 35,6 millió forint egyedi piaci támogatáshoz jut, amely összegnek a várható kifizetési időpontja 2010. június 30-a.