A Dél-Dunántúli Regionális Krízisambulancia tanácsadója elevenítette fel egy mai konferencián a 2018-as nyitás pillanatait. Péntekné Győr Ivett arról is beszélt, hogy az ország első ilyen jellegű intézményében a segítségnyújtás mellett hangsúlyos szerepet kap a megelőzés és a szemléletformálás.
"Kik is voltak a mi célcsoportjaink? A bántalmazásban érintett áldozatok, az ő hozzátartozóik, családtagjaik, a segítő szakemberek, illetve a kis közösségek” - mondta el előadásában Péntekné Győr Ivett.
Egy pályázatnak köszönhetően több mint 1500 tanácsadási alkalmat tartanak nyilván a Borostyánvirág Alapítvány tapasztalatával is segített krízisambulancián. A központ szakértői emellett mintegy félszáz alkalommal szerveztek egy-egy nagyobb rendezvényt is.
"Kulcsfontosságú szerepe volt a pályázatunkban a prevenciónak. 24 járásba terveztünk a régióba kitelepülni, és ez sikerült is, sőt, jóval több lett a kitelepülések száma. Ezeken a rendezvényeken szakembereknek, gyerekeknek, érdeklődőknek beszeltünk a kapcsolati erőszakról, a megelőzés lehetőségeiről, és hogy kihez tudnak segítségért fordulni" - mondta el Biró Dániel, Borostyánvirág Alapítvány projektmenedzsere.
A krízisambulancia munkatársainak hiánypótló munkájkát a város nevében Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere köszönte meg.
"A krízisambulancia pótolhatatlan feladatokat lát el, 2018-as indulása óta. Hálásan köszönjük, hogy felvállalták ezt a küldetést és lettek menedékek, egy biztonságos bázis. Köszönjük, hogy segítettek azoknak, akiknek ez korábban nem adatott meg." - mondta el köszöntőjében az alpolgármester.
A krízisambulanciához fordulók jogi-, rendőri- és szociális segítséget, illetve pszichológiai tanácsadást is igénybe tudnak venni. A központban ugyanakkor nemcsak a kapcsolati erőszak áldozatai kaphatnak ingyenes segítséget, hanem a hozzátartozóik is.
Címkék: projektzáró, krízisambulancia, prevenció, egészségügyi anyagok