Nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket - jelentette be Schanda Tamás szerda reggel a Facebook-oldalán.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a bejegyzésben kiemelte: minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen.

Az ITM a bejelentéssel kapcsolatban az MTI-nek azt írta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében ingyenesen, menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe valamennyi helyközi és helyi tömegközlekedési eszközt a jogszabály által meghatározott egészségügyi dolgozók, valamint az orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő, a koronavírus világjárvány elleni védekezésbe bevont hallgatók.

A dolgozóknak mindehhez csak a személyazonosságukat igazoló okmányra és a munkáltatójuk által kiállított igazolásra van szükségük, a hallgatóknak pedig ezeken felül egy, a felsőoktatási intézményüktől származó igazolásra. A formanyomtatvány a rendelet mellékleteként elérhető a legújabb Magyar Közlönyben - tudatta a minisztérium a közleményben.

Címkék: ingyenes utazás, hallgatók, egészségügyi dolgozók, egészségügyi anyagok