Mostantól augusztus végéig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőriznek a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból központi helyeken, így például a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekben, fesztiválokon és vásárokon.

Vizsgálják a többi között a fagylaltkészítőket és a büfékocsikat is. Kiemelten figyelnek még az előre csomagolt, fűszerezett és előkészített baromfitermékekre, a nyáron is népszerű halételekre, a sütőolajokra, illetve a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre. A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a NÉBIH laboratóriumaiban vizsgálják meg.

Címkék: fagyi, nébih, büfé, ellenőrzés, razzia, egészségügyi anyagok