- A Balatonon a legnagyobb veszélyt a hirtelen lecsapó nagy erejű szél jelentimondta Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató. A viharjelzők egész nyáron működnek, egészen október 31-ig tájékoztatják a strandolókat. Az elsőfokú viharjelzést 45 sárga fényű villanás jelzi, ilyenkor a parttól 500 méternél távolabb tartózkodni tilos, a másodfokú jelzés esetén kilencvenszer villan a sárga fény, ilyenkor tilos fürödni.

A vihar közeledtével azonban nagy számban és meglehetősen gyorsan próbálnak az emberek visszatérni a szállásaikra, ami szintén balesetek kialakulásához vezethet. Tavalyi évben (június 1. és augusztus 31 között) 63 közúti balesethez riasztották a somogyi tűzoltókat.

Az elmúlt hétvégén is sok dolguk volt a vízimentőknek.
Az elmúlt hétvégén is sok dolguk volt a vízimentőknek.

Ugyanakkor a nyári időszakban szabadtéri tüzek adnak munkát a tűzoltóknak. A megyei katasztrófavédelmi igazgató hozzátette: kedvelt esti időtöltés ilyenkor a grillezés, szalonnasütés, esetleg bográcsozás, amelyet követően a tűz gondos eloltásáról sem szabad megfeledkezni. Mi több, a még égő cigarettacsikk elhajítása is komoly veszélyekkel járhat.

A járművekből kidobott égő csikk miatt a kiszáradt árokparton keletkező tüzek ugyanis az utazók mellett az erdőkre és mezőgazdasági területekre is veszélyt jelentenek. S az emberi gondatlanság végzetes lehet. Somogyban ráadásul több tőzeges terület is van, amely a tartósan száraz időszakban különösen tűzveszélyes.

Tavaly nyáron 87 szabadtéri tűzhöz vonultak a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltó Somogy megye területén. Az elmúlt tizenöt napban már 19 tűzesetről tettek bejelentést, főként a vasúti töltések mellett a száraz avar, valamint a műveletetlen kertekben a vegetáció okozott gondot.

null

- Mindannyian biztonságos nyarat szeretnénk, keserű tapasztalatok nélküljelentette ki dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány. A tábornok a vízirendészeti, bűn- és balesetmegelőzés fontosságát hangsúlyozta. A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy közlekedjenek óvatosan a megnövekedett forgalomra tekintettel, inkább öt perccel később érjünk a Balatonra, minthogy a mentőknek, a tűzoltóknak kelljen menteniük őket.

null

Gaál Attila tűzoltó százados, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeleti osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy segélykérés esetén melyek azok a legfontosabb információk, amelyre a sikeres beavatkozáshoz szüksége van a tűzoltóknak. A pontos helyszín megadása mellett az eset (baleset és tűzeset körülményeinek) leírása a legfontosabb, ugyanakkor a műveletirányítóknak azt is tudniuk kell, hogy van-e életveszély a helyszínen (gázpalack van-e az épületben).

A főügyeleti osztályvezető mondandójához csatlakozva Vörhendi Péter, a kaposvári mentőállomás vezető mentőtisztje elmondta: a legnagyobb problémát a pontos helyszín (házszám) megadása nagyban megkönnyítené a munkájukat, ezt ugyanis sokszor ezt elfelejtik a bejelentők. Ráadásul a mentőszolgálat munkatársainak testi épségét is veszélyeztetik azzal, ha nem zárják el a kutyákat, amelyek megakadályozzák, hogy időben a beteghez jussanak.

Vörhendi Péter jó tanácsokkal is szolgált a várható száraz napokra tekintettel, kiemelte: ilyenkor jóval több folyadékra van szüksége az emberi szervezetnek. A hőségben keressék a klimatizált helyiségeket, és óvakodjanak a napszúrástól!

Címkék: rendvédelmi szervek, mentők, tűzoltóság, rendőrség, nyár, katasztrófavédelem, egészségügyi anyagok