hidegfront

A napok óta tartó nyirkos ködös időnek pénteken, egy gyenge front vet véget. Hatására Somogy megyében is egyre többfelé szakadozik fel a felhőzet. A megélénkülő szél kisöpri a megülepedett szennyezett levegőt. A hőmérsékletek kissé emelkednek, helyenként akár a 10 fokot is meghaladhatják majd. Szombaton is folytatódik a változóan felhős, enyhe idő, a reggeli órákban helyenként gyenge faggyal, napközben 10 fok körüli hőmérsékletekkel. Vasárnap erős széllel, újabb hidegfront érkezik, csökken a hőmérséklet.
A jövő hét elejétől egyre változékonyabbra fordul időjárásunk.

Egy ciklon gyenge hidegfrontja halad át pénteken a Kárpát-medence felett.

A front lehűlés nem okoz, sőt, mivel megszünteti a ködös időt, inkább enyhülést hoz.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Péntek: eleinte erősen felhős, párás, ködös idő várható, majd napközben többfelé felszakadozik a felhőzet. Az északi tájakon napsütés is lehet. A szél megélénkül. A  délutáni órák hőmérséklete 6-11 fok között alakul. Az alacsonyabb értékek, az eleinte még ködös tájakon lesznek. Késő estére 2-4 fokig hűl a levegő.



Szombat: időnként erősen megnövekszik a felhőzet, de emellett több-kevesebb napsütés is előfordulhat. Csapadék nem valószínű. A reggeli órák hőmérséklete 0,+3 fok között alakul, de néhol gyenge fagy is lehet. A délutáni órákra 7-11 fok közé melegszik a levegő.



Vasárnap: változóan felhős idő várható, néhány órás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A reggeli órák hőmérséklete 0,+5 fok között valószínű. A délutáni órákra 6-9 fokig melegedhet a levegő.



Távolabbi kilátások:
bizonytalan a jövő hét időjárása. Valószínűleg ütköző zóna alakul ki Hazánk felett. A mostani számítások szerint Somogy megye nagy része az enyhe oldalon marad.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kapospont, előrejelzés, szalinay, tél, időjárás, egészségügyi anyagok