A mediterrán ciklon előoldali áramlásában dél felől meleg, és a nap nagy részében még viszonylag száraz levegő érkezik hozzánk. Szombaton eleinte kevés lesz a felhő, néhány órás napsütés is várható. A délutáni óráktól már megnövekszik a felhőzet, és este kisebb eső, zápor is lehet már.A délnyugati szél napközben megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, jelezve ezzel  a változást. Meleg lesz, főleg a megye déli területein a hőmérséklet elérheti a 20-22 fokot is.

Vasárnap napközben a fent említett ciklon csapadékzónája és hidegfrontja éri el megyénket. A mostani számítások szerint a délutáni óráktól beborul az ég, és egyre több helyen várható eső, záporeső. Néhol intenzívebb zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Hétfő reggelig, összességében jelentős mennyiségű csapadék is lehet, a több csapadék a megye déli, délnyugati tájain valószínű. A délnyugati szél vasárnap továbbra is erős lesz, majd átfordul északnyugatira és viharossá fokozódik. Nem lesz hűvös továbbra sem, a délutáni órákban 18-20 fok körüli hőmérsékleteket mérhetünk majd.
Hétfőre elvonul a ciklon, de záporokra továbbra is számíthatunk, a hőmérséklet visszaesik.Kedden újabb ciklon érkezik, komoly csapadékzónával!

A Kárpát-medence időjárását egy fő ciklonról leszakadó, úgynevezett  peremciklon alakítja. A következő napokban ez a ciklon a közelünkben örvénylik.Változékony idő várható, jelentős csapadékkal.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Szombat: Eleinte változóan felhős idő várható, néhány órás napsütéssel. A délutáni óráktól megnövekszik a felhőzet, de kisebb csapadék legfeljebb a megye északnyugati részein lehet az esti óráktól. A délnyugati szél napközben megerősödik, időnként viharos széllökések is lehetnek. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 18-22 fok között alakul. A megye déli, délnyugati részén lesz a melegebb. Késő estére 14-18 fokig hűl a levegő.



Vasárnap: Általában erősen felhős, vagy borult lesz az ég. A délutáni óráktól egyre többfelé várható eső, zápor, esetleg néhol zivatar is. A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, majd estétől átfordul északnyugatira. A reggeli órák hőmérséklete 10-14 fok körül alakul, míg délutánra 18-20 fokig melegszik a levegő.



Hétfő: Változóan, időnként erősen felhős lesz az ég, eső, zápor továbbra is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik.A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 5-10 fok kötött valószínű, míg a délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 12-14 fok körül alakul.



Távolabbi kilátások: A hét közepéig változékony, gyakran csapadékos idő várható. A jövő hét második felére csendesebb idő köszönt be. A hőmérsékletek a csapadékos időszakokban átlag körül alakulnak, a csapadékmentes időszakokban átlag felett.



A friss műholdfelvételen a nyugat felől érkező ciklon látszik. A ciklon előoldali áramlásában(piros nyíl) erős déli széllel érkezik a meleg levegő hazánkba. A légörvény mintegy pumpálja be előoldalán a meleg levegőt. Ugyanakkor hátoldalán a hűvös levegő(kék nyíl), amely vasárnap estétőláraszt el minket.



A GFS modell csapadék előrejelzése vasárnapra.A modell úgy számolja hogy a ciklon komolyabb csapadékrendszere majd vasárnap délutántól lép be az országba.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kapospont, tibor, yolo, időjós, szalinay, egészségügyi anyagok