Keddtől változás kezdődik időjárásunkban. Az eddigi tartós déli áramlás gyengül felettünk, majd nyugati, északnyugati áramlásra vált, amivel hűvösebb levegő áraszt el minket. Kedden, már elkezdődik a hűvösebb levegő beszivárgása hazánkba, de ebből Somogy megyében még nem sokat fogunk érezni. Megyénkben még mindig viszonylag magasra, 20-23 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a napsütés már nem lesz zavartalan. Keddről szerdára virradóra vonul át felettünk egy hidegfront, szélerősödéssel, és néhol kisebb záporokkal kísérve. Jelentős csapadékra nem kell számítani. A front mögött szerdától további lehűlés várható, a hőmérsékletek visszaesnek az ilyenkor megszokottak közelébe.

A következő napokban a Kárpát medence feletti anticiklon átmenetileg gyengül, ezzel egy időben egy ciklon hidegfrontja éri el hazánkat. A hidegfront óceáni levegőfajtát szállít magával, amelynek hőmérséklete megfelel az átlagosnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Vasárnap: Többnyire napos idő várható, a délnyugati szél időnként megélénkül. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 22-25 fok között alakul ,a magasabb értékek a megye keleti és déli részén valószínűek. Késő estére 13-18 fok közé hűl a levegő.



Hétfő: Többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 8-12 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 20-25 fok közé melegszik a levegő. A magasabb értékek a megye délkeleti részén valószínűek.



Kedd: Változóan felhős idő várható, néhány órás napsütéssel. Az időnként megnövekvő felhőzetből legfeljebb a megye északnyugati határán lehet jelentéktelen zápor. A délnyugati szél élénk lesz, az esti óráktól északnyugatira fordul majd. A reggeli órák legalacsonyabb hőmérséklete 9-13 fok között valószínű, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 20-23 foki melegszik a levegő, a magasabb értékek a megye déli és keleti felén valószínűek.


Távolabbi kilátások: A szerdai hidegfront után megnyugszik az idő, csendes, az átlagosnak megfelelő őszi idő várható. A hét végén, a hajnali órákban  megjelenhetnek a talaj menti fagyok, a délutáni órákban általában 15 fok körüli hőmérsékletek várhatók majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kapospont, időjós, tibor, yolo, szalinay, egészségügyi anyagok