Gyenge anticiklon alakult ki a Kárpát-medence közelében, ennek köszönhetően nyugodtabb időjárásunk. Európa keleti részén ugyanakkor ciklon örvénylik.A két képződmény határán időnként kisebb nedvességtartalmú légtömegek érnek el minket. Ezek  a frontok azonban csak érintik hazánkat, főleg az ország északi és keleti felében éreztetik majd hatásukat. A délnyugati tájakon kellemesen enyhe idő várható  a továbbiakban. Kettősség alakult ki Európa időjárásában.A délnyugati területekre kánikulai meleg érkezik, ugyanakkor az északkeletiterületeken téliesre fordul az idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Vasárnap: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 17-20 fok körül alakul, a késő esti órákra 9-14 fok közé hűl a levegő.



Hétfő: változóan felhős idő várható, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A reggeli órák legalacsonyabb
hőmérséklete 6-11 fok között valószínű, néhol ködfoltok is kialakulhatnak.
A délutáni órákban 18-23 fok körül alakul a hőmérséklet.



Kedd: időnként kissé megnövekedhet a felhőzet, de a napsütés lesz túlsúlyban. Csapadék nem valószínű. A reggeli órákban 6-11 fokig csökken a hőmérséklet, helyenként ködfoltok képződhetnek. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 19-22 fok köröl alakul.



Távolabbi kilátások: továbbra is van bizonytalanság a jövő hétvége időjárásában. Amennyiben a délnyugati áramlás veszi át a szerepet, abban az esetben késő nyárias idő is kialakulhat, akár 25-26 fokokkal.

Ugyanakkor van esély arra is, hogy egy ciklon erős lehűlést okozó frontja érjen el minket, hideg esős időt okozva. A következő 1-2 nap során a modellfutások letisztulnak, így akkor már nagyobb pontossággal lehet látni a jövőképet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: yolo, kapospont, tibor, időjós, szalinay, egészségügyi anyagok