Ma estig marad a többnyire derült, napos idő, helyenként pedig erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, és egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat, legkisebb eséllyel az Alföldön.

Továbbra is érvényben van a hétfő éjfélig kiadott piros, harmadfokú  hőségriasztás a legtöbb Dunántúli megyére, köztük Somogyra.

Vasárnap napközben a nyugati országrészben időnként megélénkül a déli szél, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 34, 39 fok között várható.

Hétfőn jön a csúcspont. Több helyen 41 fokig ugrik fel a hőmérő higanyszála. A Magyarországon mért legmagasabb hőmérsékletet - 41,9 fokot - egyébként 2007. júliusában mértek a Kiskunságban. Az pedig most akár meg is dőlhet. Délután azonban északról viharos széllel érkezik a záporokkal, zivatarokkal tarkított , enyhülést hozó hidegfront.

Kedden kicsit ugyan 5-10 fokkal visszazuhan a hőmérséklet, de még így is javában 30 fok feletti meleget mérhetünk a szabadban. Az előrejelzések szerint  egész naperős északi szélre számíthatunk.

Jó hírünk van azok számára is, akik most mennek nyaralni, ugyanis szerdától újra kitisztul az égbolt, és szélcsendes, száraz, napsütéses nyaralóidőre van kilátás.

Aki pedig már kinn van a Balatonon, vagy tervezi, hogy csobban egyet a hét utolsó napján, csak azt tudjuk ajánlani, hogy tegye bátran: ugyanis egész nap derűs idő várható. A vitorlások örömére azonban néha meg-meg erősödik a déli szél. A Balaton vize egyébként kellemesen meleg, 27 fokos. A napozással azonban bánjunk csínján, a nagyon erős UV sugárzásban ugyanis percek alatt ropogósra sülhetünk.

Front jelenleg nincs felettünk, azonban a rekkenő hőségben továbbra is rosszullét, alvászavar, fejfájás, türelmetlenség, légszomj jelentkezhet az arra érzékenyeknél, és az időseknél.

A hőségben pedig álltatainkról se feledkezzünk meg. Ők is ugyanúgy szenvednek mint mi.

Ha pedig már végképp nem bírja tovább, látogasson el valamelyik strandra húsolni, vagy pedig hozzon létra házi aquaparkot, mint a videón szereplő emberek:

Címkék: rekord, rekkenő, hétfő, hőség, meleg, egészségügyi anyagok