19:30

Folyamatosan csökken a hőmérséklet. Somogyban is 20 fok alá zuhant a hőmérő higanyszála. Az erős, akár 90 km/h-t meghaladó széllökések miatt az OMSZ továbbra is fenntartja az elsőfokú riasztást a térségben. A régóta várt csapadék viszont úgy néz ki, egyelőre elkerüli megyénket.

17.00

Elérte a Balatont is a hideg légáramlat. Az égbolt egyre jobban beborult, és megnőtt a légáramlás is, de csapadék egyelőre nem hullott. Az erős széllökések miatt az OMSZ elsőfokú riasztást adott ki Somogyra.

A hidegfront egy-két órán belül éri el az ország északnyugati határát, a Balaton térségét pedig várhatóan délután öt óra körül. A front nyomán már a kora délutáni óráktól zivatarokra és viharos szélre kell számítani, először szórványosan a Dunántúlon, majd késő délutántól az ország középső részén. egyes területeken akát 1-2 centiméter átmérőjű jégdarabok is hullhatnak az égből.

Vasárnap gyakran megnövekszik majd a felhőzet, de napsütés is lehet, viszont záporokra és zivatarokra is számítani kell.

Szombaton helyenként még akár 30 fokra, vasárnap viszont jó esetben csak 15 fokra lehet számítani - mondta Török László, meteorológus. Erős széllökések is előfordulhatnak a Dunántúlon, ezért szombaton másodfokú riasztás lesz érvényben.



Hűvös, csapadékos idő lesz hétfőn is, a szakemberek főként északnyugaton számítanak napos időre; a hőmérséklet 16-17 fok lesz átlagosan az országban - írja az MTI.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szeretné felhívni minden közlekedő figyelmét a hétvégén várható lehűlésre, a hidegfront megérkezésére, amely erősen megviselheti a szervezetet. Az orvosmeteorológiai előrejelzések szerint fejfájással, az ízületi és reumás fájdalmak
felerősödésével a reflexek és koncentrációs képesség csökkenésével számolhatnak a frontra érzékenyek.

A járművezetők fokozott óvatossággal vezessenek, mivel az egészségügyi hatások mellett az időjárási körülmények megváltozása, az esetleges erős széllökések, záporok, zivatarok okozta nedves útfelület és a csökkent látási viszonyok mind megnövelik a balesetek
kockázatát.

Címkék: széllökések, másodfokú riasztás, hidegfront, időjárás, Somogy, egészségügyi anyagok, gazdaság