Hallásvizsgálat

A régióban egyedülálló halláscentrum alakult Kaposváron. A Duráczky József gyógypedagógiai intézmény és a Kaposi Mór Oktató Kórház együttműködéseként jött létre. A feladatokról csütörtökön 170 szakembernek tartottak előadást. A regionális konferencián az is elhangzott: Somogyban minden 10. ember küzd kisebb-nagyobb hallássérüléssel. Ezer születésből pedig minden harmadik gyermek így jön a világra.

Sokszor csak 6-7 éves korban derül ez ki. Ezért fontos, hogy már kiskorban javítsanak ezen. A módszertani központban már működik egy audiológia. Dr. Rózsa László, osztályvezető főorvos elmondta: - A kórházban pedig egy három munkahelyes audiológia üzemel, ahol évenként több mint ezer beteget látnak el. Évenként körülbelül 20 ezer hallás vizsgálatot jelent. A kettőt szerettük volna összekovácsolni, hogy jobban tudjuk ellátni a hallássérülteket ebben a régióban.

Címkék: hallásvizsgálat, egészségügyi anyagok