halálozás

Ez derült ki a statisztikai hivatal napokban közzétett adataiból. A szakemberek ezt a fejletlen gazdasággal, a szociális helyzettel és a munkanélküliséggel magyarázzák.

Sokan haltak meg az elmúlt hetekben Somogyban. Az átlagosnál harmadával több az elhunyt.

Amikor közeleg egy melegfront, elkezd folyamatosan emelkedni a temetések száma. És éppen a váltási időszakban tehát napjainkban csúcsosodik ki - magyarázta Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója.

Ez tovább rontja az amúgy is elkeserítő somogyi halandósági statisztikát. Míg országosan lassú javulás indult meg. Addig ez Somogyra nem mondható el. Itt a legmagasabb az ezer lakosra jutó halálozási mutató a régióban. Az ország megyéi között is az ötödik legrosszabb helyen állunk. A legtöbben Békésben halnak meg. A legkevesebb halálozás pedig Pest megyében jut ezer lakosra. A keringési rendszer, a szív és agyér betegségek vezetik a halálozási statisztikát. A lakosok 60 százaléka ebben hal meg. Az orvosok szerint lenne mit javítani.
Dr. Misky Edit, jutai és kaposvári háziorvos úgy látja, a keringési betegségek 80 százaléka megelőzhető lenne megfelelő életmóddal. A legtöbb szív és érrendszeri betegség szempontjából magas kockázatúnak tekinthető beteg rengeteg életmódbeli problémával küszködik. Ilyenek a mozgásszegény életmód, az elhízás, a stressz és a dohányzás.

Az ország más megyéihez képest kilenc évvel korábban halnak meg Somogyban az emberek. A nőknél 77, a férfiaknál 69 a születéskor várható átlagéletkor. A munkanélküliség, a szociális helyzet, az iskolai végzettség és a korai halál között szoros összefüggés van - mondja a szociológus.  

- Ennek a következménye az elöregedés, hiszen a halálozási mutatók magasak, a születési statisztikák alacsonyabbak. Egy elöregedő régió alakul ki és nyilván ennek gazdasági következményei is vannak, mert kevesebb az aktív korú - vázolja Szabó János, szociológus. - Kevesebb az aktív munkaerő, amely a régió gazdaságát növelni tudná.

A további elöregedés a gazdaságon kívül  az egészségügyre, a szociális és oktatási rendszerre is kedvezőtlen hatással lehet, tette hozzá a szakember.

Címkék: Halálozás, egészségügy, egészségügyi anyagok