A negyeddöntő első, kaposvári mérkőzésén több, mint magabiztos győzelmet arattak a hazaiak, így érthetően nagy önbizalommal, és rengeteg szurkolóval megtámogatva érkeztek Sopronba. A Sördögöknél újra a keretbe került a sérüléséből felépült Dénes Gábor, aki nélkül bizony visszaesett az elmúlt hetekben a soproniak védekezése.

A mérkőzés alakulásáról percről-percre itt számoltunk be.

Az előző találkozóból szerzett lendülettel vágtak neki a mérkőzésnek a vendégek - írja összefoglalójában a delfinek.hu. Fodor és Raivio akcióival 5 pontot rámoltak be bő egy perc leforgása alatt. Ezt a különbséget egészen a 6. percig tartották, amikor Borisov megmozdulásával egy pontra csökkentette a különbséget a Sopron (8-9). Feléledtek a nézők is a lelátón, és boldogan csaptak a levegőbe Poscic vezetést jelentő találata után (9. perc 12-11). Az utolsó másodpercekben a videóbíró is előkerült, de ez már nem változtatott az álláson, maradt a két pontos hazai vezetés (19-17).

Takács duplázta meg az előnyt, és Ruják is kezébe vette a dolgokat (24-19). Két perc telt el érdemleges esemény nélkül, majd Poscic tett vissza egy lepattanót, és máris nyolc ponttal mentek a Sördögök (15. perc 27-19)! A Kaposvár időkéréssel rendezte a sorait és átvette az irányítást! Poscic ezen szakasz során kétszer is szabálytalankodott, így már 3 hibát számlált. Raivio triplájával a 18. percben utolérte riválisát a Kaposvár. Sabáli Balázs magához is hívta csapatát, ám mindhiába. Frazier látványos hát mögött átadással hozta kihagyhatatlan helyzetbe Spicát, mellyel vezettek a vendégek. A szünet előtti utolsó percben egy eladott labdát követően Borisov szabálytalankodott utolsó emberként a félpályánál, melyért sportszerűtlen hibát kapott. Fodor egyet dobott be a büntető-vonalról, de Frazier megtalálta az utat a gyűrűig, így 3 pont született ebből a támadásból (29-34). Dénes is beköszönt. Középtávolija után még 8 másodperce maradt a vendégeknek hogy gólt érjenek el. Ki is kérték az idejüket, hogy megbeszéljék, mit tegyenek. Jól sikerült a tanácskozás! Fodor triplájával zárult az első játékrész (31-37). 18-4-es 5 percet jegyzett ezzel a Kaposvár.

A fordulást követően Trepák Zoltánt is csatasorba állította Sabáli Balázs, amely nagyon jó húzásnak bizonyult! Tóth kapott kétszer is forintos labdát Borisovtól, Trepák pedig miután kiosztott egy óriási blokkot Hendleinnek, a sarokból dobta át a kaposvári védőfalat. Kezdődhetett minden elölről (23. perc 42-42). Ruják ziccerével ismét hazai vezetést regisztrálhattunk a 24. percben (44-42). Nagyon akart a Sopron, melyet értékelt a közönség is. Ruják megállíthatatlanul robogott, a pálya minden szegletében feltűnve (25. perc 48-42). Jancikin triplával igyekezett életet lehelni csapatába (48-45). Kitettek magukért a felek, élvezetes, lüktető mérkőzést láthattak a kilátogatók (28. perc 54-53)! Ruják villant ismét, ám Raivio révén tudtak még vezetni egy akciót a kaposváriak. A fault után mindkét büntetőjét a helyére rakta (60-57).

Ruják extázisban folytatta, 20. pontjánál járt már. Lehetett volna több is, de Poscic rutintalanul beleütött a gólba tartó labdájába, elvéve Ruják találatát. A 33. percben Poscic a negyedik hibája után kénytelen volt a kispad felé venni az irányt (66-59). Hendlein triplájával kettő pontra zárkózott fel a Kaposvár, de Edwards megnyugtatta társait, miközben Trepák kapott nagy taps kíséretében pihenőt (34. perc 68-64). 70-66-os állásnál Fekete Ádám kért időt a negyed derekán. Egy perc sem telt el és Edwards hármasa után ismét magához rendelte játékosait a vendégek szakvezetője (36. perc 73-66). Egyre több pontatlanság csúszott a kaposváriak játékába, akik fáradtabbnak tűntek a hazaiaknál. Tóth Gergely 2+1-es akcióját követően már zúgott a „Tíz! Tíz! Tíz! (38. perc 76-66)! Jancsikin triplája adott még némi reményt a vendégeknek, de Edwards betörésből újra talpra ugrasztotta az MKB Aréna soproni részét. Másfél perccel a vége előtt Borisov büntetői gyakorlatilag eldöntötték a találkozó kimenetelét. Mindkét tábor jogosan ünnepelt! Látványos csatában egyenlített a Sopron!

Sabáli Balázs: "Elértük a célunkat, mely az egyenlítésre irányult! Egyáltalán nem volt könnyű dolgunk a remek Kaposvár ellen. A mai napon 5 perc kihagyás okozta majdnem a vesztünket az első félidő végén, de a szünet után Ruják és Edwards vezérszerepbe lépett elő. Semmi nem dőlt el, szeretnénk kedden is mi örülni!"

Fekete Ádám: "Gratulálok a Sopronnak! Egy-egy a párharc állása, az erőviszonyokat nézve ez a realitás. Szerettünk volna persze nyerni a fantasztikus szurkolóink előtt, de nem sikerült. A Sopron okosan kihasználta védekezési hibáinkat, és volt két extra teljesítmény is az oldalukon. A második félidőben a csapatjátékunk sem működött úgy, ahogy az korábban jellemzett minket."

Címkék: KKK, Sopron, Kaposvár, sport