Nagyarányú győzelemmel adta meg a negyeddöntő alaphangját a Kaposvári Kosárlabda Klub együttese.

Az elmúlt hetekben elsősorban hazai pályán remeklő somogyiak nem kegyelmeztek a Sopronnak, és fölényes, 103-69 arányú sikert arattak.

A fiúk most ezt a bravúrt szeretnék megismételni a nyugati határszélen is.

A közvetítésnek vége

  • 15:08:25

    Új esemény

    18 órától Hendleinék a hűség városában lépnek pályára.

  • 17:57:12

    Új esemény

    Szeretettel köszöntöm a KaposPont Kedves olvasóit!

  • 17:59:31

    Új esemény

    A második mérkőzéssel folytatódik a Sopron - KKK negyeddöntős párharc, ezúttal a Sördögök otthonában néznek egymással farkasszemet a csapatok.

  • 18:01:24

    Új esemény

    A szerdai első mérkőzésen álomszerűen kezdte meg a párharcot a Kaposvári KK együttese. Hendleinék 103-69-cel küldték haza ellenfelüket, így az egyik fél három győzelméig tartó sorozatban 1-0-ás előnyből várhatják a mai folytatást.

  • 18:03:29

    Új esemény

    A kaposvári, nagyon magabiztos győzelem, valamint a pontosan egy héttel ezelőtti középszakaszbeli, soproni összecsapásból kiindulva - ahol a kaposváriak mindössze egy ponttal, 83-82-re kaptak ki a somogyiak - reális győzelmi eséllyel szállhatnak ma harcba Nik Raivioék.

  • 18:04:42

    Új esemény

    A két fél keretében nincs változás a szerdai találkozóhoz képest. A hazaiaknál továbbra sem bevethető Dénes Gábor, de rajta kívül mindenkire számíthat Sabáli-mester.

  • 18:06:28

    Új esemény

    A KKK részéről mindenki egészséges, habár a bajnokság ezen szakaszában ez már nem teljesen szokott igaz lenni. Mindenkinek sajognak a végtagjai, és fájnak az ütközések helyei, de a játékban az apróbb sérülések nem gátolnak meg senkit.

  • 18:06:52

    Új esemény

    A mérkőzés pillanatokon belül kezdetét veszi, lássuk a kezdőket.

  • 18:07:41

    Soproni KC

    A soproniak a Thomas, Ruják András, Boriszov, Poscic, Tóth ötössel kezdik meg a mérkőzést.

  • 18:08:20

    Kaposvári KK

    Feketa Ádám pedig a Frazier, Fodor, Raivio, Hendlein, Spica ötöst nevezte a kezdőbe.

  • 18:09:07

    Kaposvári KK

    Jól indítottak a vendégek. Fodor kosara után Raivio hozott össze egy 2+1-et, amivel hamar 5-0-s előnyre tettünk szert.

  • 18:09:31

    Soproni KC

    Edwards kosarával szépít a házigazda. 2-5.

  • 18:10:20

    Új esemény

    A teljesség kedvéért a mai találkozót a Cziffra, Györffy, Jakab játékvezetői hármas dirigálja. 

  • 18:11:07

    Soproni KC

    Közben egy újabb hazai találat. Tóth tudott eredményes lenni a palánk alól, 4-5-re zárkózik az SKC.

  • 18:11:48

    Kaposvári KK

    A negyedik perchez érkezve Frazier kettesével tovább tudjuk tartani előnyünket. 4-7.

  • 18:12:19

    Kaposvári KK

    Azt az előnyünket, melyet most Raivio növel még tovább egy duplával. 4-9.

  • 18:14:40

    Soproni KC

    Poscic kosarával újra közelebb férkőzik ellenfeléhez a házigazda, 6-9.

  • 18:15:32

    Új esemény

    Majd Boriszov és Fodor helyez el egy-egy kétpontos kosarat az ellenfél gyűrűjébe, 8-11.

  • 18:16:35

    Soproni KC

    Edwards ziccerével egypontra feljön, Poscic kettese után pedig már át is veszi a vezetést az SKC. 12-11.

  • 18:17:31

    Kaposvári KK

    De Raivo nem hagyja sokáig örülni a hazai publikumot. Az amerikai közelijével 12-13-ra módosul az eredmény.

  • 18:18:33

    Soproni KC

    Ruják is beszáll a mérkőzésbe egy kettessel. Első pontjai voltak ezek. Újra hazai vezetés, 14-13.

  • 18:19:04

    Kaposvári KK

    De ismételten jön Raivio, aki gondoskodik róla, hogy ne legyen nagyobb a baj. 14-15.

  • 18:19:20

    Kaposvári KK

    Raivio már 9 pontos.

  • 18:19:32

    Új esemény

    Egy perc még az első negyed végéig.

  • 18:21:01

    Soproni KC

    Boriszov egyenlít ki egy büntetővel, 15-15.

  • 18:21:25

    Soproni KC

    Ruják pedig ismét megszerzi a vezetést övéinek. 17-15.

  • 18:22:08

    Kaposvári KK

    És ki más, ha nem Raivio sietett volna a KKK segítségére? Középtávoli tempójával 17-17.

  • 18:22:41

    Kaposvári KK

    Raivio elsőként lépi át a 10 pontot a mezőnyből.

  • 18:23:33

    Soproni KC

    Edwards is növeli pontjai számát kettővel, de ő a 10-től kicsit még messzebb van. 19-17.

  • 18:24:44

    Új esemény

    A játékrész végén Jancsikin próbálkozhatott egy hármassal, de dobása lejött, így egy negyed után Soproni KC - Kaposvári KK: 19-17.

  • 18:26:05

    Új esemény

    Takács középtávolija és Hendlein palánk alóli kosara nyitja a második negyedet, 21-19.

  • 18:27:37

    Soproni KC

    Ruják büntetőjével 22-19-re ellép a hazai együttes.

  • 18:28:32

    Soproni KC

    Raivio hagyott ki egy hármast, az ellentámadásból pedig ruják tudott újabb két pontot szerezni csapatának. 24-19.

  • 18:30:58

    Új esemény

    Teljesen más a játék képe a szerdaihoz képest. A KKK nem tudja lerohanni ellenfelét, ahogy azt a hétközi mérkőzésen tette, a hazaiak pedig sokkal ponterősebben játszanak, mint a legutóbbi alkalommal.

  • 18:33:06

    Új esemény

    Ezen a napon sajnos a Kaposvárnak jön össze az, ami néha szerdán a Sopronnak. Hosszú ideje képtelenk vagyunk betalálni. Hendlein negyed eleji kettese óta némák maradtak a kaposvári lövészek, pedig már a negyed felénél járunk.

  • 18:33:34

    Soproni KC

    Poscic kosara után pedig már héttel megy a Sopron. 26-19.

  • 18:33:50

    Kaposvári KK

    Érkezik is az időkérés Fekete Ádámtól.

  • 18:35:56

    Soproni KC

    Poscic előző kosara faulttal együtt esett be, a horvát pedig a bónuszbüntetőt is értékesíteni tudta. 27-21.

  • 18:36:49

    Kaposvári KK

    Boriszov üt oda Spicának, de a mi horvátunkat sem zavarta ez, és ő is faulttal együtt szerez két pontot.

  • 18:37:03

    Kaposvári KK

    Majd egyet büntetőből, 27-22.

  • 18:39:44

    Kaposvári KK

    Fodor duplájával közeleb loptuk magunkat ellenfelünkhöz, 27-24.

  • 18:40:30

    Új esemény

    Boriszov volt eztán eredményes a hazaiaknál, majd Raivio süllyesztett el két büntetőt a soproni gyűrűben. 29-26.

  • 18:40:55

    Kaposvári KK

    Most pedig egy hármast!!! Raivio triplájával 29-29!

  • 18:41:24

    Kaposvári KK

    Nagyot játszik az amerikai bedobó, 16 pontnál jár már.

  • 18:41:59

    Soproni KC

    Az egyenlítés láttán Sabáli Balázs magához havja játékosait. Soproni időkérés.

  • 18:43:06

    Kaposvári KK

    Frazier remek labdája Spicát találja meg a palánk alatt, aki nem is hibázott a gyűrű közeléből. Újra kaposvári vezetés, 29-31.

  • 18:43:28

    Új esemény

    Egy perc a félidőig.

  • 18:45:23

    Kaposvári KK

    Fodor szerez egy labdát, Boriszov pedig azonnal odaüt neki. Mivel a Sopron már bónuszban van, Fodor mehet a büntetővonalra.

  • 18:45:49

    Kaposvári KK

    Fodor két dobásából csak az egyik volt sikeres, 29-32.

  • 18:46:22

    Kaposvári KK

    Frazier kosarával 29-34. 10-0-ás rohanásban a KKK.

  • 18:47:17

    Soproni KC

    A mai napra összedrótozott Dénes Gábor középtávolija szakítja meg a soproni gólcsendet, 31-34.

  • 18:47:31

    Kaposvári KK

    Majd egy kaposvári időkérés.

  • 18:49:07

    Kaposvári KK

    Bejött Fekete Ádám figurája a negyed végén. A bedobás után az akció zárultával Fodor kezébe került a labda, aki egy hárompontossal zárta le a találkozó első félidejét.

  • 18:49:54

    Új esemény

    Ezzel tehát Soproni KC - Kaposvári KK: 31-37 a nagyszünetben. Hamarosan folytatjuk közvetítésünket.

  • 19:04:29

    Új esemény

    És folytatódik tovább a csata.

  • 19:04:58

    Soproni KC

    Tóth kosarával indul a harmadik játékrész, 33-37.

  • 19:05:48

    Új esemény

    Spica vált pontokra két büntetőt, majd Ruják ver be egy triplát, 36-40.

  • 19:06:50

    Soproni KC

    Tóth újabb duplájával kettőre olvad a KKK előnye, 38-40.

  • 19:07:58

    Kaposvári KK

    Spica dob egy duplát, de jön a válasz a túloldalon Thomastól. 40-42. 

  • 19:08:37

    Soproni KC

    Trepák talál be Thomasz gólpasszából, és így egyenlít a Sopron. 42-42.

  • 19:08:57

    Soproni KC

    Ruják pedig a vezetést is megszerzi a hazaiaknak, 44-42.

  • 19:09:37

    Soproni KC

    15-5-re nyeri ezt a negyedet eddig a hazai alakulat.

  • 19:10:28

    Új esemény

    Öt perc már lepörgött ebből a játákrészből, de további öt még hátra van. Reméljük a folytatás jobban sikerül.

  • 19:11:52

    Soproni KC

    Egyelőre nem úgy fest, hogy ez teljesülni. Trepák büntetőivel tovább nő a hazai előny, majd a mieink egy támadáson belül elrontanak két dobást, majd eladnak egy labdát.

  • 19:12:40

    Soproni KC

    Ruják megszerzi a 14. pontját, a Sopron pedig tovább robog, 48-42.

  • 19:13:53

    Új esemény

    Felpörögnek az események. Jancsikin hármasára Ruják felel egy duplával, aztán Spica szerezett kettő pontot a Kaposvárnak. 50-47.

  • 19:15:09

    Új esemény

    Thomas talál be - mindössze a negyedik pontját szerezte a honosított amerikai -, majd Jancsikin másolta le őt a túloldalon. 52-49.

  • 19:15:53

    Új esemény

    Spica közelijére Trepák válaszolt szintén a palánk alól, 54-51.

  • 19:16:53

    Kaposvári KK

    Marko Spica mot középtávolról talál be. 16 pontnál jár a horvát, ezzel beéri Raiviot. 54-53.

  • 19:17:36

    Soproni KC

    Trepák büntetőivel 56-53-ra módosul az állás. Alig egy perc még a negyed végéig.

  • 19:18:17

    Soproni KC

    Hendlein kihagyott hármasa után Edwards nem hibázott a túloldalon, 58-53.

  • 19:18:44

    Kaposvári KK

    Raivio tudott eredményes lenni középtávolról, 58-55.

  • 19:19:56

    Soproni KC

    Ruják vállalja eddig a hazaiak vezérszerepét. Iménti duplájával a 18. pontját szerezte a soproni bedobó, 60-55.

  • 19:20:36

    Kaposvári KK

    Raivio harcolt ki egy faultot Thomason, majd értékesítette a két büntetőjét. 60-57.

  • 19:21:03

    Új esemény

    Ez a 60-57 pedig egyben a negyed végeredménye is.

  • 19:21:49

    Új esemény

    29-20-ra nyerte ezt a negyedet a Sopron.

  • 19:22:54

    Új esemény

    Ennyi pontot egy negyed alatt még nem kaptunk tőlük ebben a párharcban.

  • 19:35:45

    Új esemény

    70-66 jelen pillanatban az állás, amikor is a negyedik negyed feléhez érkeztek a csapatok. A KKK vezethet épp támadást, remélhetőleg siekrül közelebb férkőzni ellenfelüknhöz.

  • 19:41:05

    Kaposvári KK

    Két és fél perccel a találkozó vége előtt Jancsikin vág be egy hármast, amivel 76-69-re jövünk fel.

  • 19:41:46

    Soproni KC

    Edwards azonban tartani tudja a tempót Jancsikinnal, igaz ő csak egy kettest dobott be. 78-69.

  • 19:42:44

    Soproni KC

    Boriszov pakol rá büntetőkből két pontot a soproni előnyre. 80-69.

  • 19:43:33

    Új esemény

    Már csak fél perc a mérkőzésből...

  • 19:44:27

    Kaposvári KK

    Raivio még behint egy hármast, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég. 80-72

  • 19:45:17

    Új esemény

    A talákozó pedig véget is ér. Győzni tudott tehát a Sopron együttese, így kiegyenlítette a párharcot.

  • 19:46:22

    Új esemény

    Ezzel biztossá vált, hogy május elsején, pénteken a két csapat újra öszecsap majd egymással a hűség városában.

  • 19:47:22

    Új esemény

    Kár volt a mai mérkőzésért, az első félidő alapján benne volt a győzelem a csapatban, a második játékrészban azonban felülkerekedett a Sopron, és megérdemelten nyerték meg ezt az összecsapást.

  • 19:48:16

    Új esemény

    A párharc kedden folytatódik Kaposváron, a harmadik mérkőzéssel. Remélhetőleg ismét a hazai együttes győzedelmeskedik azon a találkozón is.

  • 19:48:34

    Új esemény

    Köszönjük, hogy velünk tartottak.

  • 19:49:02

    Új esemény

    Búcsúzóul a végeredmény, Soproni KC -  Kaposvári KK: 80-72.

Címkék: negyeddöntő, Sopron, KKK, sport, Kaposvár