babakocsi a kerítés mögött


Ahogy arról a KaposPont is beszámolt: a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást.

A rendőrség tájékoztatása szerint a somogyi megyeszékhelyen szerdán, az esti órákban kórházba szállítottak egy csecsemőt, akit - az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján -  olyan súlyosan bántalmaztak, hogy életét vesztette.

Azóta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki K. Z. M.-t - aki információink szerint az elhunyt csecsemő apja - majd kezdeményezték az előzetes letartóztatását is.

 

Közben a Somogy Megyei Kormányhivatal is vizsgálatot indított az ügyben. Azt ígérték: amint kiderül bármi is a vizsgálat eredményéről, a sajtó útján tájékoztatják majd a közvéleményt.

Csütörtökön stábunk is a helyszínen járt. Nézzék meg mit szóltak a helybéliek a tragédiához:

Címkék: gyilkosság, csecsemő, kormányhivatal, 2013, kaposvár, kék hírek