A játéknap győztesen mindenképpen a Pobjednik csapata lett, hiszen fontos meccset nyert a Cefre FC ellen és ezzel előrelépett egészen a dobogó harmadik fokáig. Beindulni látszik a Völgye All Stars fiatal csapata is, hiszen a múltheti sikerük után ezúttal is bezsebelték a bajnoki pontokat.

A Focivilág Kupa 10. fordulójának eredményei:

Pobjednik-Cefre 4-2
G.: Rákosa 3, Magyar, ill. Horváth M 2

Felváltva vezettek a csapatok, a mérkőzés végéig kiélezett csata folyt sok kapuralövéssel.A mérkőzés vége előtt 2 perccel fordította maga javára az eredményt a Pobjednik.

Völgye All Stars-Kórház 5-1
G.: Varga 2, Horváth, Orbán, Stier, ill. Verebélyi

Az első félidő közepéig a Kórház irányított, ezek után a fiatal Völgye átvette a kezdeményezést és a második félidőben gyors, pontos játékkal felülmúlta a fáradó Kórház csapatát.

Gépész-Belo Bt.  0-9
G.: Belovics 2, Márton 2, Grabarics 2, Farkas, Házi, Balog

A kilenc gól ellenére sok helyzetet elszórakozott a Belo, nagyobb arányban is nyerhettek volna a szimpatikus fiatalok ellen, akik olykor egy-egy kontrából eljutottak a listavezető kapujáig is.

Somogy Sportja-Két Testvér Pizzéria  6-4
G.: Tanító 4, Sipos, Sulyán ill. Sárközi K, Horváth Z. 2, Vejki Zs.

Villámrajtot vett a Pizzéria csapata és hamar kétgólos előnyt szerzett. A félidő végére azonban már ellen felüknél volt az előny. A második félidei gólpárbajt is a Somogy Sportja csapata nyerte és aratott megérdemelt győzelmet.

Liberi Anonim 3-0 - játék nélkül

A Rotonda FC-LisaEsther Rendezvényház mérkőzést későbbre halasztották.

A 9. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Belo BT-Somogy Sportja 10-1
G.: Márton 2, Házi 3, Grabarics 2, Belovics, Balogh, Sípos     ill: Ács

Sportszerűtlen jelenetekkel tarkított mérkőzésen, a Belo csapata a játék minden elemében felülmúlva ellenfelét, formás támadásokat vezetve aratott fölényes győzelmet. 

Címkék: labadúgó, bajnokság, kispálya, Kaposvár, sport